A bíróság visszaeső bűnözőként kezelte a 64 éves férfit.
Iustitiát, az igazságszolgáltatás és az erkölcsi tartás római istennőjét általában bekötött szemmel ábrázolták az egyetemes művészettörténetben. Egy Fehér megyei eset most azt is megmutatta, miért.
Egy 64 éves férfit két év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek,
A nagyenyedi bíróság azzal támasztotta alá a döntést, hogy a férfi „visszaeső bűnöző”, hiszen
A notórius gonosztevőnek természetesen nem a tejre fájt a foga, hanem az automatában lévő készpénzre: összesen 870 lejt zsákmányolt a két ördögi bűntény során.
A gyanútlan tejautomatát nagyon megviselte az eset, de sajtóértesülések szerint már jobban van.
A hatályos törvények értelmében egyébként a férfi által elkövetett bűncselekmény minimum nyolc hónapnyi börtönbüntetést von maga után, Iustitia (a bekötött szemű csaj) Fehér megyei képviselői azonban azt a súlyosbító körülményt is figyelembe vették, hogy a 64 éves férfi zsinórban kétszer is elkövette ugyanazt a vétséget, így egyből két évre nőtt a büntetés időtartama.
Összehasonlításképpen ártatlanul jegyeznénk meg, hogy Liviu Dragnea volt PSD-elnök mindössze 3 és fél év letöltendőt kapott azokért a korrupciós ügyekért, amelyek jóval nagyobb anyagi kárt okoztak, mint a Fehér megyei nyugdíjas magánakciója, mely utóbbi aligha a nyerészkedés, mint inkább a megélhetési bűnözés kategóriába illeszkedik.
Iustitia, nyisd ki a szemed, nyisd ki végre a szemedet!!!
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...