Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Hiába van 7,5 millió lejes tartozása a központi költségvetés felé a Maros megyei Szásznádasnak, Alexandru Grigore Sînpetean polgármester egy év alatt 2300 lejjel növelte saját fizetését, amely így nettó 9300 lejre emelkedett. Mindezt úgy, hogy alig 2400 lakosa van a településnek, a polgármesteri hivatalban pedig 48 alkalmazott dolgozik.
Az ANAF adatai szerint 2025. augusztus 31-ig az állami és önkormányzati intézmények összes adótartozása meghaladta az 582 millió lejt. A Newsweek Romania riportja szerint több olyan romániai község is van, ahol a túlméretezett apparátus, az irreálisan magas fizetések, és az alacsony adóbevétel súlyos pénzügyi fenntarthatatlanságot eredményezett.
A legnagyobb adóssággal rendelkező helyi önkormányzat a már említett Szásznádas. A 2020 óta nem frissített szervezeti struktúra alapján a polgármesteri hivatalban 48-an dolgoznak, ebből 29 szerződéses alkalmazott volt, míg 9 betöltetlen állás volt. Ez utóbbiak kapcsán nem tudni, hogy 2020 óta sikerült-e rátalálni a megfelelő jelöltekre. A helyi képviselő-testület egyébként 10 tagot számlál.
A nádasi közalkalmazottak ráadásul 50 százalékos bérkiegészítést kapnak, ha EU-s pénzekkel dolgoznak, illetve 10 százalékos pótlékot, ha pénzügyi ellenőrzéssel foglalkoznak.
Alexandru Grigore Sînpetean egyébként 2020 óta tölti be a polgármesteri tisztséget. 2024-es vagyonnyilatkozata szerint 9300 lejes havi nettó fizetést vett fel, míg egy évvel korábban még csak 7000 lejt keresett, ami több mint 30 százalékos emelkedés. Elődje ellen korábban összeférhetetlenségi eljárás indult, de elévülés miatt ítélet nélkül zárták le az ügyet.
Romániában több mint 2800 község van, közülük a legkisebb a Hunyad megyei Batrina (Bătrâna), alig 90 lakossal. A helyi polgármesteri hivatal 7 alkalmazottat tart fenn, akiknek bruttó bére 4000 és 9000 lej között mozog. A polgármester nettó 5000 lejt, a jegyző nettó 4000 lejt vihet haza havonta, a kilenc önkormányzati képviselő pedig 960 lej/tanácsülés juttatásban részesül.
A község 2025-re 1,67 millió lejes bevételt tervezett, miközben a tavalyi kiadások 2,2 millió lejt tettek ki, ennek 40 százalékát a bérek emésztették fel.
Ugyanakkor a 2000 lakosú Suceava megyei Solca város polgármesteri hivatala alkalmazottainak összfizetése 2,4 millió lejre rúg, a polgármester maga pedig nettó 12.000 lejt keres havonta, ami megegyezik egy parlamenti képviselő vagy szenátor fizetésével.
Nem mindennapi baleset történt a spanyol Algeciras városában, ahol egy román TIR-sofőr csütörtök hajnalban nekihajtott a híres El Cobre akvaduktnak, amely 1783 óta állt sértetlenül. A sofőr sérülés nélkül megúszta a balesetet, a városvezetés teljes kártérítést követel tőle a rongálásért. A helyiek már tartottak ettől a pillanattól, ugyanis egy építkezés miatti forgalomelterelés következtében jelentősen megnövekedett a kamionforgalom, így a sofőrök alternatív útvonalakat keresnek az ipari zónák és az algecirasi kikötő felé.
Az eset a kora reggeli órákban történt, amikor a román rendszámú vontatóval és spanyol rendszámú pótkocsival felszerelt kamion a tiltó jelzéseket figyelmen kívül hagyva megpróbált áthaladni a vízvezeték alatt, beleütközve boltívbe, ami azonnal összeomlott.
Az algecirasi önkormányzat teljes kártérítést követel a vétkes sofőrtől, míg José Ignacio Landaluce polgármester személyesen felügyelte a törmelék eltakarítását és a pótkocsi eltávolítását. A városvezető hangsúlyozta, hogy a sofőr a tiltó táblák ellenére próbálta átpréselni a kamiont a boltívek alatt, amit igazi felelőtlenségnek és hanyagságnak nevezett.
Az algecirasi vízvezeték (Acueducto de Algeciras), melyet helyben gyakran Los Arcos néven emlegetnek, Spanyolország egyik jelentős 18. századi polgári építészeti alkotása. Bár elterjedt tévhit, hogy római vagy arab eredetű, valójában az 1777 és 1783 közötti időszakban épült Pablo Casaus építész vezetésével. A beruházás fő célja a növekvő Algeciras város vízellátásának biztosítása volt a Sierra del Cobre hegyvidéki forrásokból, hogy az öt nyilvános kútnak elegendő tiszta vizet juttasson a településre.
A vízvezeték eredetileg két fő részből állt: egy magasabb, boltíves szakaszból La Bajadilla környékén, valamint egy később, az 1840-es években hozzáépített alacsonyabb szegmensből El Cobre területén. Egy 1960-as évekbeli vihar következtében a hosszabbik, boltíves szakasz nagyrészt megsemmisült, a maradék rész beépült a modern városképbe.
Az El Cobre-i szakasz maradt fenn a legjobb állapotban, amit zöldövezetté alakított környezetbe integrálták, ez az a rész őrzi leginkább az egykori építmény emlékét.
Azonosította a rendőrség azt a férfit, akinek a maradványait csütörtök reggel találták meg a Kolozs megyei Mikeháza határában. A 44 éves Hargita megyei férfi juhászként dolgozott a község egyik esztenáján, ahol egy pásztortársa talált rá a holttestére.
Rendőrségi források szerint a férfit vadállatok marcangolták szét, a támadás módja aranysakálra utalhat, de a halál pontos oka csak a törvényszéki orvostani vizsgálatok után derül ki.
Az már kiderült, hogy a férfi 15 éve már dolgozott ugyanezen az esztenán. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást a rendőrség.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.