// 2024. október 2., szerda // Petra
járvány

Megelőzhető lett volna a kanyarójárvány

Ha nem csökkent volna drámai módon az oltottsági arány már 2015-re.

Megelőzhető lett volna a kanyaró- és rózsahimlőjárvány, ha nem csökken a beoltottsági ráta – derül ki a védőoltások európai hete kapcsán közzétett jelentésből. Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közlemény leszögezi, hogy 
az Egészségügyi Világszervezet már korábban jelezte a kanyaró és rózsahimlő elleni beoltottság egyes európai régiókban tapasztalt hiányosságait, és jelenleg ezt tartja az egyik legsúlyosabb közegészségügyi kihívásnak. 
„Ezekben a térségekben a beoltottsági ráta csökkenése járványokhoz vezetett, amelyeket a szakértők szerint meg lehetett volna előzni” – olvasható a tájékoztatásban.
 
Az Egészségügyi Világszervezet felhívja a figyelmet, hogy az 5 évesnél kisebb gyermekeknél halálos kimenetelűek is lehetnek azok a szövődmények, amelyek az oltással megelőzhető betegségek esetén léphetnek fel. Ugyanezen közlemény szerint a kanyaró a gyermekek elhalálozásának egyik fő oka: 2015-ben világszinten 134 200 esetben volt kiváltó oka a haláleseteknek.
 
2000 és 2015 között az oltásoknak köszönhetően 20,3 millió gyermeket védtek meg világszerte a kanyarótól és annak szövődményeitől,
 
Romániában viszont 2009-ben 90%-ra, majd 2015-ben drámaian csökkent a beoltottsági ráta:

az immunizáltsági arány 85,8%-os lett a RRO 1 és 67%-os a RRO 2 vakcinával – tájékoztat a közlemény.
 
Az Oltás Európai Hetét 2005-ben kezdeményezték annak érdekében, hogy népszerűsítsék azon betegségek megelőzésére tett erőfeszítéseket, amelyeknek elejét lehet venni a vakcinák segítségével. Idén április 24-30. között zajlanak a figyelemfelkeltő rendezvények.
 
Mindenesetre az egészségügyi minisztert már biztosították arról, hogy jövő héten megérkeznek a kanyaró elleni oltások az országba. 
„Jelen pillanatban a közegészségügyi igazgatóságoknál vannak a hat és négy komponensű oltások. Ami a kanyaró elleni oltásokat illeti, biztosítottak róla, hogy jövő héten megérkeznek az országba”
– nyilatkozta a szaktárca vezetője annak a találkozónak a végén, amelyet a Victoria-palotában tartott a miniszterelnök a román gyógyszergyártók képviselőivel. 
 
Az egészségügyi miniszter szerint a találkozó célja az volt, hogy megoldásokat keressenek az oltások beszerzési és szétosztási folyamatának a hatékonyabbá tételére. Elmondta, hogy a minisztérium elindította a gyógyszerek párhuzamos exportjának felfüggesztésére vonatkozó folyamatot, és az Európai Bizottságot is tájékoztatják. 
 
"Értesítettük a gyógyszerforgalmazókat az Országos Gyógyszerügynökségen keresztül, és raktárban marad az összes oltóanyag" - nyilatkozta a tárcavezető. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro