… Iohannis közben a német államfővel fotózkodott, hülye vicceket mondott és bejelentette: amíg sztrájk van, nincs kormányrotáció.
A hét közepére szinte minden a pedagógusok országos sztrájkjáról szól. Bukarestben tanárok ezrei tüntetnek, de az ország más városaiban is utcára vonultak a pedagógusok.
És a kormány? Hát, a kormány időnként a szemöldökét ráncolja, időnként szomorúan ingatja a fejét, hogy nem kéne ezt a sztrájkosdit játszani pont most, a vizsgák és a kormányrotáció előtt… időnként pedig felajánl mindenfélét a pedagógusoknak, persze, a követelt béremelésen kívül.
Ennek pedig megvan az eredménye: a tanügyi szakszervezetek képviselői bejelentették, addig nem hagyják abba a sztrájkot, amíg a béremelések nem válnak kézzel fogható valósággá. Az biztos, hogy ez a hét sztrájkkal fog végződni, hacsak el nem hangzik a varázsige a kormány részéről.
Szóval, a kormánynak eléggé meggyűlt a baja a pedagógusok sztrájkjával. (Pedig milyen szép csend volt eddig, senki sem zavarta a politikusokat.) Na de mit csinál Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök? Nos, nem tördeli a kezét egy sarokban. Csütörtökön éppen fogadta Frank-Walter Steinmeier német államfőt, akivel jót nyilatkozott Bukarestben, majd együtt átruccantak Nagyszebenbe.
Ahol is Ionopot elnök úr többek közt arról áradozott, hogy Szeben, amelynek egykor ő maga volt első polgára (hej, micsoda szép idők voltak azok!), igazi mintapéldája az együtt élő nemzetiségek közti harmóniának. Hát, erre csak annyit tudunk kérdezni: és milyen is Nagyszeben lakosságának nemzetiségi eloszlása? A 2011-es népszavazás eredményei szerint a város 147 245 lakosából 130 998 román (88,9%), 2169 magyar (1,4%) és 1561 (1%) német anyanyelvű. Ilyen arányok mellett könnyű harmonikusan együtt élni, nem?
A látogatás során a két államfő ellátogatott egy iskolába is. Ahol persze, nem volt tanítás. De a fejesek érkezésére nyilván odacsődítettek jó pár tanárt meg diákot, legyen, akivel fotózkodjanak az illusztris vendégek. És Ionopot elnök el is sütött egy szerinte jó poént, ami viszont enyhén szólva arrogáns, ha figyelembe vesszük, hogy az ország tanárai épp sztrájkolnak a szégyenletesen alacsony bérek miatt. Tessék, idézzük a jó elnököt:
Na ja. Például fotózkodni lehet egy pökhendi államelnökkel.
Ugye, a régóta megállapított menetrend szerint pénteken el kellene kezdődnie a kormányrotációs folyamatnak, melynek során előbb Nicolae Ciucă miniszterelnök mond le, majd az egész liberálisok vezette kormány, hogy színre léphessen a PSD vezette csapat, amely a jövő évi választásokig irányítja majd az ország kormánykerekét.
Na de közbejött ez a fránya sztrájk. Ezért aztán Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök arra szakított időt nagyszebeni kiruccanása alatt, hogy bejelentse: amíg tart a sztrájk, nem lesz kormányrotáció.
Persze, ha a sztrájkoló tanároknak sikerül megegyezniük a kormánnyal, akkor minden visszazökken a „normális” kerékvágásba. Ami egyelőre nem valószínű.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
További hírek: ugyanaz az F-16-os vadászgép, ugyanaz a pilóta lőtt le szombaton egy második drónt a Duna-delta fölött, és visszatér a kánikula, 38-40 fokra lehet számítani.

Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.