A 15. kiadásra rendesen kinőtte magát az erdélyi filmfesztivál.
A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál statisztikái évről évre növekvő tendenciát mutatnak, de úgy tűnik, még mindig van feljebb: az adatok szerint a TIFF idén fennállásának legjobb eredményeit produkálta, gyakorlatilag minden téren.
Ez azt jelenti, hogy
• a fesztiválon részt vett 64 ország 248 filmjére
• 79 ezer fizető néző volt kíváncsi, ami 9 százalékos emelkedés az előző évhez képest;
• az eladott jegyek 25 százalékát online vásárolták;
• a résztvevők összlétszáma meghaladta a 120 ezret, mivel a fizető nézőkhöz hozzáadjuk az ingyenes vetítések, mesterkurzusok, workshopok, kiállítások és a TIFF Lounge-ban zajló találkozók résztvevőit;
• a 20 helyszínen zajló vetítéseken és egyéb eseményeken mintegy 1100 meghívott vett részt;
• több film és rendezvény teltházas volt – itt jellemzően a román filmekről van szó, mint Cristi Puiu Sieranevadája, Bogdan Mirică trófeagyőztes Kutyákja, Nae Caranfil világpremierként vetített 6,9 a Richter-skálán című filmje, vagy a Sophia Loren jelenlétében vetített Házasság olasz módra, az „újrahangszerelt” Jeanne d’Arc (amelyből kénytelenek voltak „pótvetítést” tartani), a bonchidai Häxan-vetítés és a zárógála;
• a tiff.ro honlapnak 10 nap alatt 55.280 egyéni látogatója volt, akik 106.946 alkalommal látogattak a portálra, és 745.138 oldalt töltöttek le, a tavalyinál 15 százalékkal többet (Magyarország egyébként az élbolyban szerepel a látogatók származási országainak rangsorában);
• a fesztiválblognak 27 ezer oldalletöltése volt;
• a mobilapplikációt 4300-an használták, 190 ezer alkalommal;
• a Facebook-oldal forgalma meghaladta az egymilliót;
• a TIFF idei szpotjait összesen 614.639 alkalommal nézték meg;
• a posztok összesítve 210 ezer lájkot kaptak, ami 500 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest;
• a fesztiválszervezők munkáját 350 önkéntes segítette.
Tudják még követni? Mi már nem nagyon, úgyhogy végezetül hadd idézzük a TIFF-en Corina Șuteu kulturális miniszter asszonyt, aki szerint „a kultúra olyan befektetés, amely később térül meg” – mint a TIFF másfél évtized után.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.