// 2026. szeptember 11., péntek // Teodóra
vegyesen

Még mindig nagyon dühösek a gazdák, jön a roncsprogram kályhákra – hírmix

// HIRDETÉS

Egy papot pedig erkölcsi kártérítés kifizetésére ítéltek, amiért egy temetésen megszégyenítette a gyászoló családot.

Vérszemet kaptak a gazdák és fuvarozók: szerdán is határátkelőket torlaszoltak el

Bár egyes gazdaszervezetek hétfőn egy 13 pontos intézkedéscsomagról egyeztek meg a mezőgazdasági minisztériummal, a gazdák és fuvarozók továbbra is folytatják forgalomlassító demonstrációikat, és egy már 76 pontosra hízott követeléslistát lobogtatnak a kormány orra előtt. Követelik egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) csökkentését, a gazdák állami támogatásának emelését, a gázolaj jövedéki adójának eltörlését, az aszálykárok megtérítését, de még a parlament létszámának csökkentését is. Szerdán a Suceava megyei Siret (itt már hétfő óta nem jutott be az országba egyetlen teherautó sem Ukrajnából), valamint a Vaslui megyei Huși határátkelőit is megbénították a traktorokkal, teherautókkal kivonuló tiltakozók, a Szatmár megyei gazdák pedig mintegy két órára leállították a román–magyar határon lévő Csanálos (Urziceni) határátkelőjének forgalmát mindkét irányba. Utóbbi helyszínen azonban a gazdák befejezték a tiltakozó akciót, miután a Szatmár megyei prefektus, Radu Roca a helyszínre sietett, és tárgyalt velük.

Kályhákra is indul roncsprogram idén

A környezetvédelmi minisztérium idén egy 500 millió lejes kerettel indít kísérleti roncsprogramot az olyanok számára, akik régi kályhájukat környezetbarátabb újakra cserélnék. A pályázók legfeljebb 10 ezer lejes támogatást igényelhetnek. A program célja a fűtésszámlák csökkentése, illetve a tisztább levegő. A feltételek között szerepel, hogy a beszerezni kívánt új kályha legalább 80%-os hatásfokú legyen, részecskekibocsátása nem haladhatja meg 40 grammot, az illékony szerves vegyületek kibocsátása a 120 grammot, a szén-monoxid kibocsátása az 1500 milligrammot, a nitrogén-oxid kibocsátása pedig a 300 milligrammot köbméterenként. A támogatást egy online platformon lehet majd igényelni a későbbiekben.

Erkölcsi kártérítést fizethet a pap, aki egy temetésen megalázta a gyászoló családot

Első fokon 5000 lej erkölcsi kártérítés kifizetésére ítélte a bíróság azt a Kolozs megyei papot, aki egy temetésen megalázta a gyászoló családot. A pap a gyászszertartás elején nyilvános bocsánatkérésre akarta kényszeríteni az elhunyt hozzátartozóit a vele szemben tanúsított viselkedésük miatt. Mint kiderült, az említett család már évek óta nem fizette be az egyházi hozzájárulást, ezért a pap 5000 lejt akart kérni tőlük a sírhelyért, ám a gyászolók szembeszegültek vele. Így aztán isten szolgája a temetési szertartás közben látta elérkezettnek az időt, hogy nyilvánosan megfeddje őket. A bírósági ítélet fényében ez nem volt jó ötlet. Igaz, az ítélet a családot is arra kötelezi, hogy fizessenek ki 2500 lejt az alperesnek, és tüntessék el az internetről a temetéssel kapcsolatos posztjaikat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Szántai János

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

Uránatomokból villanyáram – így működik a cernavodai erőmű

Fall Sándor

Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix
Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített
Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Nem rendezték meg a dobrudzsai halászléfesztivált, mégis több tucat turista csődült a helyszínre, majd hoppon maradt
Főtér

Nem rendezték meg a dobrudzsai halászléfesztivált, mégis több tucat turista csődült a helyszínre, majd hoppon maradt

Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn
Székelyhon

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn

Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön
Krónika

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön

Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.

Kétfajta támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok
Székelyhon

Kétfajta támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok

Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.

// még több főtér.ro