De hát minek is sietni, elvégre még csak pár nap van hátra.
Miután már csak néhány nap van hátra csütörtökön éjfélig, amikor lejár a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot, és május 15-étől, azaz péntektől átveszi a helyét a különleges jogrend enyhébb formája, a veszélyhelyzet, a román kormány kommunikációját továbbra is a káosz uralja.
Vagyis a polgároknak nagyjából minimális az esélye arra, hogy tervezni tudjanak arról, hogyan is szervezzék meg az életüket péntektől.
Legutóbb, hétfőn este Ludovic Orban miniszterelnök beszélt a tervezett intézkedésekről, de sok esetben inkább csak a homályt sikerült fokoznia.
Annyit biztosra mondott, hogy a maszkviselés a zárt nyilvános terekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz, és ennek elmulasztását valamilyen formában büntetik majd.
Ugyanakkor jófejnek akar tűnni a kormány: először még nem bírságolnak, mivel kivárnák, hogy az emberek fokozatosan hozzászokjanak a maszkviseléshez.
Más témákban azonban még kevésbé egyértelmű a helyzet.
Például itt van a kötelező nyilatkozatok ügye, amelyeket péntektől elvileg eltörölnek.
Miután Nelu Tătaru egészségügy-miniszter hétfőn késő délután még arról beszélt: településen belül már nem lesz rájuk szükség, de a településeket csakis alapos indokkal lehet elhagyni – például egy másik településen levő saját ingatlanba való elutazás érdekében. A miniszter szerint ehhez sem kell írásos nyilatkozat, csak szóbeli, amit hivatalos iratokkal – például olyan dokumentummal, amely igazolja, hogy az érintettnek valóban van ingatlana egy másik településen – igazolhat.
Ehhez képest Ludovic Orban este azt mondta: a döntés még nem végleges, a település elhagyásához szükséges nyilatkozat megmaradhat írásos, telefonos vagy valóban csupán verbális formában is.
Azt azonban elismerte, hogy az alkotmánybíróság szerdai ítélete nyomán, amely alkotmányellenessé nyilvánította horribilis összegű bírságok kiszabását lehetővé tevő sürgősségi kormányrendeletet, bírságolni nem tudnak majd.
Most a kormány az alkotmánybíróság szerdai ítéletét várja, amelyben az ombudsman beadványa nyomán a veszélyhelyzet szabályait pontosítják, és ennek ismeretében sürgősségi rendeletben módosítja a veszélyhelyzetet szabályozó rendeletet, hogy mégiscsak legyen valamilyen eszköz a korlátozások egy részének fenntartására. De bírságolás valószínűleg nem lesz. Ez esetben viszont kérdéses, hogyan tudják szankcionálni a maszkviselés elmulasztását.
Meg kell hagyni, a bukaresti illetékesek mindent megtesznek azért, hogy a polgárok ne unatkozzanak.
Bár azért lehet, hogy jobban értékelnénk, ha közben legalább tudnák, mit akarnak.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.