// 2024. november 7., csütörtök // Rezso
Elmenni a falig

Így érdekérvényesítettek ők – kijárásos magyar politizálás az államszocialista Romániában

Nicolae Ceaușescu, az RKP főtitkára a csíkszeredai készruhagyárban a Hargita megyei munkalátogatása alkalmával. (1970. április 24.) Forrás: Fototeca online a comunismului românesc

Nicolae Ceaușescu, az RKP főtitkára a csíkszeredai készruhagyárban a Hargita megyei munkalátogatása alkalmával. (1970. április 24.) Forrás: Fototeca online a comunismului românesc

Nicolae Ceaușescu, az RKP főtitkára a csíkszeredai készruhagyárban a Hargita megyei munkalátogatása alkalmával. (1970. április 24.) Forrás: Fototeca online a comunismului românesc

// HIRDETÉS

A személyes kapcsolathálón alapuló működési logika visszatartó erővel bírt a rendszerellenes ténykedésekre, így ha áttételesen is, de kitolta a diktatórikus rendszer élettartamát – mondja Kiss Ágnes, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.

Történelmi korszaktól és politikai berendezkedéstől függetlenül az érdekérvényesítés egy egyén, csoport vagy ügy érdekében való felszólalást, kiállást jelentett. Célja a döntéshozók, a politikusok befolyásolása, a társadalmi gondolkodás formálása egy jól meghatározott politikai-közéleti cél érdekében.

A társadalmi csoportok érdekérvényesítő képessége, és az erre adott potenciális politikai megoldások viszont már az adott éra, valamint a mindenkori hatalmi rendszerek függvénye. A demokratikus berendezkedés keretei között nyitott, szerteágazó, és jó esetben transzparens lobbitevékenységről beszélhetünk, míg a diktatórikus rendszerek társadalmi csoportjaira a szűk és kontrollált mozgástér mellett túlnyomórészt a vertikális érdekérvényesítés jellemző.

// HIRDETÉS
Csalóka ábrándok

A múlt század hatvanas éveinek végén a romániai államszocialista berendezkedés nyújtotta keretek között a magyar közösség előnyös helyzetben találta magát a Nicolae Ceaușescu által kezdeményezett társadalmi kiegyezés politikának köszönhetően. A Moszkvától való távolodás és a keleti blokkon belüli különutas politika folytatásához elengedhetetlen volt a belső stabilitás megteremtése, a politikai vezetés legitimitásának biztosítása.

Ennek jegyében értelmezhető a magyar nemzetiséggel való kiegyezés is, amelynek fontos része volt például az 1968-as közigazgatási reform, azon belül is a székely megyék létrehozása. A megyeszékhelyekhez ekkor új intézményeket is rendeltek, új forrásokkal, jogosítványokkal és hatáskörökkel. Erre az időszakra tehetők a Román Kommunista Párt (RKP) főtitkárának találkozói magyar és német értelmiségiekkel, illetve a nagy székelyföldi körútja is, amelyre közvetlenül a Csehszlovákia katonai megszállása ellen szóló beszéde után került sor.

A találkozók eredményeként hoztak létre Bukarestben egy sor magyar intézményt. Ekkor jött létre a román televízió magyar nyelvű szerkesztősége, a Kriterion Kiadó, A Hét hetilap, a Nicolae Iorga Történettudományi Intézet Nemzetiségtörténeti Osztálya, a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács, azaz a kulturális minisztérium és a Tanügyminisztérium nemzetiségi osztálya, valamint a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa (MNDT) is.

A kedvezőnek tűnő konjunktúrából fakadóan az erdélyi magyar elitek úgy gondolták, hogy ez utóbbi egyfajta érdekképviseleti fórumként fog működni. A tanács vezető grémiumában magyar kulturális csúcselit és magyar pártpolitikusok kaptak helyet, ám mint kiderült, a román államvezetés csupán integrációs és propagandaeszköznek szánta a szervezetet.

A remények hamar szertefoszlottak az 1971-ben meghirdetett „kis kulturális forradalommal”, amikor szigorú ideológiai irányelvek léptek életbe, amelynek hatásai évekkel később érződtek igazán. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején az intézmények szintjén elindult egy felülről vezérelt elitcsere, amely során a túlságosan önjáró, expanzív magyar vezetőket lecserélték hűségesebb, áramvonalasabb káderekre.

Huszár Sándort 1983-ban menesztik A Hét éléről, Gaál Ernőt rá egy évre nyugdíjazzák a Korunk éléről, Domokos Gézát, a Kriterion igazgatóját is fojtogatják különféle ügyekkel, az MNDT vezetőségét lecserélik, és a magyar nemzetiségű káderek arányát és politikai súlyát országszerte jelentősen visszavágják.

Ebben a légkörben lépett úgy a magyar kulturális elit, hogy egyes magyar pártkáderekkel együttműködve ötvözik a formális szerepkörüket, a hivatalos funkcióikat a személyes kapcsolathálójukkal. Az informális érdekképviseletet ellátó vezetők így formális meghatalmazás nélkül kreatív egyezkedések, kijárások révén szándékozták megoldani a magyar közösség egyre súlyosbodó problémáit.

A romániai államszocializmusban működő magyar informális érdekkékképviselet jellemzőiről, a kijárásos politizálás mibenlétéről Kiss Ágnessel, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatójával beszélgettünk.

Kiss Ágnes

Kiss Ágnes

Újratervezés

Konkrét eseményhez, történéshez nem köthető a kisebbségi magyar elitek körében végbemenő stratégiaváltás. Inkább úgy jellemezhető, hogy mindannyian érzékelték a fokozatos változást. Ha az MNDT működéséből indulunk ki, akkor jól példázza a formális politizálás lehetőségeinek beszűkülését, hogy annak az 1971-es ülésén végre terítékre kerültek az anyanyelvű oktatás hiányosságai, aminek következtében hat önálló magyar tannyelvű líceumot sikerült indítani, majdkésőbb néhány magyar osztályt is pár szakiskolában.

A kutató szerint a semmihez képest ez jó eredmény, de az oktatás összetett és súlyos problémáihoznak súlyához viszonyítva, vagy az 1968-as értelmiségi elképzelésekhez és tervekhez képest, ami kisebbségi statútumot és kollektív jogokat is magában foglalt, szerény megvalósítás. A testület utolsó olyan ülése, ahol a „belső” avagy „pártnyilvánosság” előtt kritikát fogalmazhattak meg, az 1978-ban volt, utána csak mutatóban és hébe-hóba hívták össze a tanácsot. 1987-ben is csak azért hívták össze az MNDT plenárisát, hogy elítélje a Magyarországon megjelent háromkötetes Erdély története munkát.

A romániai magyar elitek így felhasználva a hivatalos pozícióikat, az ismerősi, kollegiális, baráti kapcsolataikat, elkezdtek intézkedni magyar ügyekben. Minél nagyobb, szélesebb kapcsolati hálóval rendelkezett valaki, és minél jobb formális pozíciót foglalt el, annál több esély nyílt arra, hogy egy adott probléma „célba érjen”, és esetleg sikeresen megoldódjék.

Domokos Géza a prototípusa ennek a szerepfelfogásnak, aki számos funkciójának – írószövetségi elnök, központi bizottsági póttag, Kriterion igazgató, MNDT vezetőségi tag – köszönhetően rendkívül jól be volt ágyazva a központi hatalom politikai és kulturális szféráiba. Mobilitásának és tettrekészségének köszönhetően a magyar kulturális világ elsőszámú vezetőjének számított, és ettől a szerepkörtől szétválaszthatatlan módon a magyar kisebbségi érdekképviselet kulcsszereplőjének is.

A rendszeren belüli érdekérvényesítés első szintje a formális eszközök használata volt. Szakmai és politikai fórumokon szólaltak fel, de számtalan esetben éltek a panasztevés lehetőségével, memorandumokat nyújtottak be, meghallgatásokat eszközöltek ki, individuálisan vagy csoportosan, amelyeket előzetes és utólagos informális egyeztetések támogattak meg.

Állítólag az első csoportos tiltakozást Ion Lăcrănjan Szónoklat Erdélyről című, súlyosan magyarellenes könyve váltotta ki 1982-ben. Sütő András kezdeményezett egy beadványt, amit Gálfalvi György és Markó Béla öntött végső formába. A szöveget 36 magyar író írta alá, majd Gálfalvi Zsolt, A Hét főszerkesztő-helyettese, Gálfalvi György testvére vitte el Bukarestbe. A fővárosban még néhányan aláírták, aztán azon kezdtek el töprengeni, ki is nyújtsa be a megfelelő helyre.

Gere Mihály, az MNDT alelnöke, korábban különféle RKP Központi Bizottsági tisztségeket viselő magyar nemzetiségű pártkáder, hallani sem akart az akcióról, mint ahogy Dumitru Radu Popescu, a román írószövetség elnöke sem. Kitalálhatják, Domokos Géza vette a bátorságot és iktatta a beadványt a KB egyik hivatalában, azzal a kéréssel, hogy továbbítsák a legfelső pártvezetésnek. Így jutott el végül a memorandum Nicolae Ceaușescuhoz.

A visszacsatolás már informális utakon jutott el a kezdeményezőcsoporthoz. Domokos Gézát szóban értesítették, hogy a beadványt határozott és jól megalapozott kiállásnak tartották valakik az elnöki hivatalban, és ugyanő úgy érzékelte, hogy az akció eredményes is volt beadványnak , amit abból szűrt le, hogy Ion Lăcrănjant nem engedték felszólalni a soron következő RKP KB plenáris ülésen.

Az ilyen kapcsolatokon, és rajtuk keresztül keringetett információkon, hírcsatornákon alapult az úgynevezett informális szervezeti struktúra – mondja Kiss Ágnes. Az erdélyi magyar elitek gyakran látogatták egymást, számos alkalommal találkoztak hivatalos és magánrendezvényeken, helyi értelmiségi körökön, irodalmi, művészeti összejöveteleken. Ilyen körök sok erdélyi városban működtek, és országszerte ismert személyiségeket láttak vendégül. Közös jellemzőjük, hogy az esemény hivatalos témájától függetlenül

az előadó és a résztvevők mindenféléről beszélgettek.

A kutató itt egy konkrét esetet is említ, amikor Domokos Gézát meghívja a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör az Irodalom és közélet című rendezvényre, ahol közéleti kérdések is szóba kerülnek: a romániai magyarok külföldre vándorlása, szűkülő iskolahálózat, a „Lăncrănjan-ügy”, magyarellenes közhangulat stb. Az ottani eszmecsere alapján Domokos Géza személyes levélben keresi meg a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárt, Fúró Gyulát, a Bihar megyei oktatási gondok tételes felsorolásával, és azzal a kéréssel, hogy továbbítsa a felelős döntéshozóknak.

Általában kis körökben döntöttek arról, hogy az adott helyi vagy országos problémacsomagot, milyen formában és melyik szervhez, kinek a közreműködésével juttatják el. Egyenes fordulnak a legfelsőbb pártvezetéshez, a Központi Bizottsághoz, esetleg magához Ceaușescuhoz, vagy pedig az MNDT, esetleg az Írószövetség közvetítésével.

A hatalom által diktált feltételek is megszabták az érdekérvényesítés kereteit. A problémás ügyeknek az úgymond „pártnyilvánosságban” kellett maradniuk, ami azt jelenti, hogy csak a pártstruktúrákon vagy szakmai fórumokon tárgyaltak meg dolgokat, a nyilvánosság felé semmit nem kommunikáltak.

A másik sajátosság, amire Domokos Géza is nagyon fontos stratégiai eszközként emlékszik vissza, és büszkén említi, hogy a minél nagyobb hatásfok reményében pártdokumentumokból és aktuális nyilatkozatokból kihalászott részletekkel támasztották alá az igényeiket. Például egyszer Ceaușescu azt találta mondani, hogy a nemzetiségek léte hosszas perspektívájú, tehát még nagyon hosszú ideig fenn fognak maradni, és akkor erre alapozták a kéréseiket.

„Ez azért rendkívül fontos jellemző, mert jelzi, hogy az informális érdekképviselet ezen modelljében soha nem kérdőjelezték meg a politikai vagy a gazdasági rendszer legitimitását. Nem fúrták meg a legitimitását, mindig a hivatalosan propagált elvek alapján kérték érvényesíteni az ígéreteket.”

A nyilvános konfrontáció kerülésére jó okuk volt. A konfliktushelyzetek nemcsak az állambiztonságnak, vagy a román politikai hatalomnak nem tetszettek, hanem a magyar elitnek sem, amely közvetlenül érintett volt az informális rendszer működtetésében. Egy krízishelyzet még inkább aktivizálta volna az állambiztonságot, és a „tárgyalópartner” román hatalomnak is bosszúságot okozott volna, gyanakvóvá tette volna, ami csökkentette volna a kijárás esélyeit.

Az informális érdekérvényesítés ezen formáját leginkább annak a generációnak a képviselői vállalták fel, akik a ’68-as reformok, az intézményépítések idején kerültek vezető pozícióba. A pártkáderek közül Fazekas János kereskedelmi miniszteri, majd miniszterelnök-helyettesi pozícióig jutott, vagy Király Károly Kovászna megyei párttitkár lett.

Ebbe a körbe tartoztak az új magyar intézménynek a vezetői. Domokos Géza a Kriterion élén, Huszár Sándor és Gálfalvi Zsolt A Hét hetilapnál, Bodor Pál a román televízió magyar szerkesztőségénél. Ehhez a körhöz tartozott a bukaresti és erdélyi városok kulturális elitje, zömében írók és sajtósok: Szász János, Méliusz József, Demény Lajos, Gáll Ernő, Sütő András, Kántor Lajos vagy Kányádi Sándor.

Milyen motivációk vezérelték őket? Kiss Ágnes itt a két világháború közötti népszolgálati eszme ’70-es években felélesztett változatát említi. Ez volt a közéleti szerepvállalást irányító közösségi norma, íratlan szabály, ami a romániai magyarok érdekképviseletét felvállaló kulturális elit cselekedeteit vezérelte. A Trianon után kisebbségbe került erdélyi magyarok önszerveződési támpontja nagyon hangsúlyos vallásos, spirituális jelleggel bírt, nem voltak közvetlen közéleti funkciókra vonatkozó elképzelései.

Az államszocializmus éveiben a népszolgálat eszméje már közéleti szerepvállalásra vonatkozó tételeket is tartalmazott, konkrét ügyintézést, a politikai napirend befolyásolását is magában foglalta. Azaz már nem csak a nép lelki nevelése, felemelése, hanem a mindennapi politikai ügyek képviselete is számított.

„Nagyon érdekes, hogy ebben a koncepcióban a vezetői szerepnek két komponense volt. Az egyik a hivatali funkció, a másik pedig a romániai magyar közösségért érzett felelősség. Az erkölcsi parancs pedig úgy szólt, hogy a hivatali funkciót a közösség javára kell felhasználni. Egy igazi vezető, függetlenül a szakmájától, foglalkozik a közösség ügyeivel, bátor és áldozatot vállal. Az áldozat abban áll, hogy ha túl sokat ugrál, az a karrierjébe kerülhet.”

Az informális intézmény működéshez hozzátartoztak az informális szankciók vagy a közösségi szankciók is. Aki nem felelt meg az elvárásoknak, azt megalkuvónak, gyávának, elvtelen törtetőnek, árulónak tartották, kipletykálták, leírták és kirekesztették bizonyos körökből.

Az informalitás az élet valamennyi területén jelen volt, e nélkül az államszocialista rendszerek életképtelenek lettek volna. Senkit nem ért meglepetésként tehát, hogy a formális eszközök mellett a különböző hivatalokban, minisztériumokban néha megjelentek valakik magyar ügyek elintézésének a szándékával. Nyilván ezek az emberek olyan befolyásos partnereket kerestek, akik szimpátiával fordultak feléjük.

„Az teljesen rendjén volt, hogy valaki panasszal vagy kéréssel fordul vezető párkáderekhez, a lényeg, hogy ez a pártnyilvánosság keretein belül maradjon. Az állambiztonság persze maximális figyelemmel követte ezeket az ügyeket, problémásnak tartotta, és igyekezett leszűkíteni ezeknek a »magyar nacionalistáknak« a mozgásterét.”

Kiss Ágnes konkrét példákat is említ informális ügyintézésre. Kovács Eszter szociológus kutatásait idézte, aki a Gyergyói-medence informális hálózatait és gyakorlatait vizsgálta a hetvenes-nyolcvanas években. A könyv idén jelent meg a Kriterion Kiadó 20. Század sorozatában.

„Izgalmas történeteket tudhatunk meg arról, hogy ki, kivel volt jó kapcsolatban, és miként »intézték el« a dolgokat. Arról például, hogy miként sikerült az évente formálisan egy hónapot működő gyergyószárhegyi művésztábort állandóan működő informális kisebbségi intézménnyé alakítani. Arról is tudni, hogy Zöld Lajos újságíró miként járta ki a helyi hatalmasságoknál az engedélyeket, hogy a környékbeli vállalatok és a helybéliek segítségével, az árnyékgazdaság bevételeivel miként restaurálták a szárhegyi Lázár-kastélyt és működtették a művésztelepet. De a gyergyószentmiklósi műjégpálya és a sífelvonó megépítése is azon múlott, hogy a helyi néptanács alelnöke miként mozgatta a szálakat. Jól megvendégelte a faipari minisztert, aki végül áldását adta egy bútorkiállító pavilon megépítésére, amiből valahogyan mégiscsak a rég tervezgetett jégcsarnok lett.”

A kutató nagyon érdekesnek tartja, ahogy ezekben az esetekben felhasználták a „hazafias munka”, avagy közmunka adta lehetőségeket. A néptanácsok dönthettek arról, hogy egyes projektek esetében szükség van-e közmunkára, míg a helyi gyárak és vállalatok a rendelkezésükre bocsátották a munkaerőt.

„Ezt a gyakorlatot valahogy a közösségi projektek irányába kellett téríteni. A közmunkát törvény szerint munkaidőn kívül kellett kötelező módon elvégezni. Az említett esetekben azonban a munkások szabadotnapot kaptak, cserébe ásták a jégpálya alapját, takarították a szárhegyi kolostor épületét, és az órákat pedig ledolgozott közmunkaként, »hazafias munkaként« számolták el nekik. Érdekes fonódtak össze ezek az informális gyakorlatok a formális rendszer működésével.”

Felmerül a kérdés, milyen eredményességgel működött az informális érdekérvényesítés. Kiss Ágnes szerint sok minden megvalósult helyi szinten, és számos apró projekt is sikeres volt.

„Csatákat nyertek. Egy-egy könyvet át lehetett vinni a cenzúrán, meg lehetett menteni a letiltástól, vagy meg lehetett építeni egy jégcsarnokot, egy sífelvonót, de összességében véve a háborút elvesztették, mert a nyolcvanas évek vége felé már egészen katasztrofális volt a magyar kisebbség helyzete Romániában. Azt hiszem, Domonkos Géza fogalmazta meg, hogy ezekkel az akciókkal csodákat nem lehetett művelni, de elodázták a magyar intézmények felszámolását. Kudarcnak érzem az anyanyelvi oktatás kérdéskörét, sikerek inkább a kultúra és a könyvkiadás területén könyvelhetők el.”

A nyolcvanas évek elején kihívója is akadt rendszeren belül az érdekképviseleti stratégiának. 1982 nyarán a Szabad Európa rádió hírt adott egy Romániában szerkesztett rendszerellenes magyar nyelvű lapról, az Ellenpontokról. A szamizdat lap a pártnyilvánosság helyett valódi nyilvánosság fontosságát hangsúlyozta, egyértelműen rendszerellenes álláspontra helyezkedett, és cenzúrázatlan kommunikációt követelt.

A szerkesztők a román hatóságok helyett nemzetközi fórumokhoz fordultak, és a marxista-leninista elvek helyett a nemzetközi jogi normák érvényesítését követelték. Elutasították a román kormánnyal való tárgyalást, ehelyett nemzetközi porondra vitték a romániai magyarok ügyét. A magyar elitek informális játszmákon alapuló védelmi stratégiáját ugyan méltányolták, de eredménytelennek tartották.

Az Ellenpontok akció mögött egy nagyváradi és kolozsvári fiatalokból szerveződő társaság állt, akiknek nem nagyon voltak érvényesülési lehetőségeik, komoly szakmai pályára nem számíthattak a folyamatosan szűkülő intézményi adottságok közepette. A kezdeményezők – Ara-Kovács Attila, Tóth Károly Antal, Tóth Ilona, Molnár János, Szőcs Géza és Keszthelyi Attila – meglehetősen nagy ellenállásba ütköztek a magyar elit részéről.

Voltak szimpatizánsaik is, voltak, akik csendben támogatták az akciót, de az ügyben megszólaló magyar elit zöme elítélte az akciót, mondván, hogy kontraproduktív. Pozitív hozadéka nem lehet jelentős, ugyanakkor aránytalanul nagy bajt kavar: emberi sorsokat és intézményeket sodor veszélybe. A radikális fellépés tehát csakis a kisebbség helyzetének a romlását eredményezheti.

Az utókor szemszögéből nézve mennyire volt eredményes, hasznos a magyar közösség számára ez a fajta érdekképviselet?

Kiss Ágnes úgy látja, hogy eredményesnek nem igazán nevezhető a stratégia, de nagyon fontosnak tartja azt a hozadékát, hogy egy életképes, nyelvét és identitását megőrző közösség és aktív értelmiségi háló maradt utána, amely szembesülhetett a rendszerváltás feladataival.

„A magyar intézmények többé-kevésbé eredményes működtetése nem a román hatóságok jóindulatán múlott, hanem az intézményeket működtető emberek eltökéltségén, elköteleződésén. Ez a fajta vitalitás, tettrekészség mára mintha kihalt volna. A helyi és országos szinten ismert és aktív értelmiségből épült ki később az RMDSZ, Domokos Géza volt az első elnöke. Ma már nem látunk olyat, hogy egy főszerkesztő megérkezik mondjuk Kolozsvárra és összefut a helybéli sajtósokkal és kiadói emberekkel, hogy meghányják-vessék a szakmai és közösségi teendőket. Ez a fajta szerepfelfogás minden intézményi működésre jellemző volt akkoriban, nemcsak a sajtóra. Egészen lenyűgöző, ahogy akkoriban szívvel-lélekkel foglalkoztak a dolgokkal.”

A kutató szerint fontos beszélni az érem másik oldaláról is, arról, hogy ennek a kapcsolathálónak és működési logikának volt egy visszatartó ereje, ami a radikális érdekképviselet, rendszerellenes tevékenységek ellen szólt. Így áttételesen a diktatórikus rendszer élettartamának a kitolását, meghosszabbítását szolgálta. De ugyanez elmondható az élet más területeiről is, például a második gazdaság működéséről: az emberek túlélését szolgálta, ezáltal pedig a rendszer túlélését is.

„Ahelyett, hogy a rendszer összeomlott volna, az élettartama jól meghosszabbodott azáltal, hogy az emberek enni, lakni, öltözködni, gyógyulni, művelődni, szórakozni, tehát élni akartak, és megtalálták a módját ezek megvalósításnak, ahogy a vállalatok és intézmények is informális utakon jutottak lehetőségekhez és erőforrásokhoz. Ez az árnyoldala ennek a történetnek.”
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ha eddig nem jött össze, most már holtbiztos, hogy újjászületik Románia!

Szántai János

A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.

Mostantól jobb! Mostantól kényelmesebb! – tizenegyedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

A Gyilkos-tó környékén nem volt gravifoci a kollégákkal, meg bioszkenneres testzsír-optimalizáló mélykozmetikai kezelés, mint Kolozsváron.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

 

„Nem volt olyan forgatókönyv, amivel megnyerhettük volna a mohácsi csatát”

Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Potom áron lehet tömbházakhoz jutni az egykor virágzó bányászvárosokban – vasárnapi hírek 
Főtér

Potom áron lehet tömbházakhoz jutni az egykor virágzó bányászvárosokban – vasárnapi hírek 

Egy autó két sofőrje maradt jogosítvány nélkül Nagybányán. Valamint megéhezett egy házi őrizetben lévő férfi, ezért elindult élelmiszert vásárolni. Négyszer.

Nagyon kell a pénz az államnak: most éppen lakossági kötvényeket dobtak piacra
Krónika

Nagyon kell a pénz az államnak: most éppen lakossági kötvényeket dobtak piacra

November 4-étől, hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – tájékoztatott a pénzügyminisztérium.

Élet a buborékokban, párhuzamos világokban
Főtér

Élet a buborékokban, párhuzamos világokban

Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.

Reggeli dulakodás Csíkszeredában két csoport között – videóval
Székelyhon

Reggeli dulakodás Csíkszeredában két csoport között – videóval

Dulakodásra lett figyelmes egy olvasónk kedden reggel röviddel 8 óra előtt, amely Csíkszeredában, a Kossuth Lajos utcai Electrica előtt tört ki, több ember között.

Újabb gyorsforgalmi összeköttetés készül a magyar közúti hálózattal
Krónika

Újabb gyorsforgalmi összeköttetés készül a magyar közúti hálózattal

A közlekedésügyi minisztérium kibocsátotta az építési engedélyt a Szatmárnémeti–Óvári gyorsforgalmi út kivitelezéséhez. A partiumi megyeszékhely terelőútjától induló 11 kilométeres autóút újabb összeköttetést teremt majd a magyarországi úthálózattal.

Összefog a közösség a tragikus autóbalesetben elhunyt Fegyverneky-házaspár lányaiért
Székelyhon

Összefog a közösség a tragikus autóbalesetben elhunyt Fegyverneky-házaspár lányaiért

A vasárnap Gernyeszegen bekövetkezett frontális ütközés során meghalt Fegyverneky-házaspár két kiskamasz lányának szervez gyűjtést a család és a közösség. Aki segítene anyagilag, bankszámlára utalhatja a támogatást.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ha eddig nem jött össze, most már holtbiztos, hogy újjászületik Románia!

Szántai János

A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.

Mostantól jobb! Mostantól kényelmesebb! – tizenegyedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

A Gyilkos-tó környékén nem volt gravifoci a kollégákkal, meg bioszkenneres testzsír-optimalizáló mélykozmetikai kezelés, mint Kolozsváron.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Harmincöt év után is nagyot üt a ’89-es forradalom a filmvásznon

Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.

 

„Nem volt olyan forgatókönyv, amivel megnyerhettük volna a mohácsi csatát”

Ma sem tudnánk biztosan megmondani, mit kellett volna jobban csinálni ahhoz, hogy a dolgok másképp történjenek – állítja monstre-interjúnkban B. Szabó János, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója.

// HIRDETÉS