// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
hírmix

Fertőzött romániai miccs került egy nagy németországi bolthálózatba – hírek hétfőn

// HIRDETÉS

Alig egy hét van hátra az elnökválasztás első fordulójáig, de az emberek többsége nem tudja, mi a dolga az államfőnek. Titokzatos holttestet találtak Arad megyében egy szennyvíztartályban.

Államfőt választunk, de nem igazán tudjuk, mi a dolga az államelnöknek

A Libertatea készíttetett egy elnökválasztási felmérést az INSCOP Research közvélemény-kutatóval, az eredményeket pedig hétfőn tették közzé.

A felmérésből kiderül, hogy az elnökjelöltek népszerűségi toplistáját Marcel Ciolacu (PSD) vezeti 25,3 százalékkal, George Simion (AUR) a második 19,1 százalékkal, majd következik Elena Lasconi (USR) 14,3 százalékkal, Mircea Geoană (független) 13,3 százalékkal és Nicolae Ciucă 9,1 százalékkal.

// HIRDETÉS

A kutatás érdekesebbik része az, ahol a válaszadókat megkérték, hogy mondjanak legfeljebb két olyan területet, amely szerintük az alkotmánynak megfelelően az államfő hatáskörébe tartozik, itt pedig kiderült, hogy az emberek jelentős részének fogalma sincs, mivel foglalkozik az állam elnöke.

A válaszadók egyharmada (33,1 százaléka) szerint az elnök legfontosabb tevékenységi területe az ország védelme és biztonsága. Szintén magas azoknak az aránya, akik szerint az egészségügy (30,2%), a korrupcióellenes harc (28,7%), a gazdaság (28,6%), a külpolitika (28,4%) vagy az oktatás (21,8%) területén van az államfőnek legfőképpen illetékessége. 8,8 százalék szerint ezek a területek a szociálpolitikák, 0,4 százalék szerint valamilyen más terület, 9,1 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre.

Remus Ștefureac, az INSCOP Research igazgatója szerint ezek a válaszok azt tükrözik, hogy az emberek nem ismerik eléggé az államfő hatáskörét. Bár a válaszadók nagy része helyesen tudja, hogy az ország védelme és biztonsága az államelnöki hatáskör fontos területei, a külpolitika azonban csak az ötödik helyen áll a válaszokban.

„Az összes fontos területen közbelépni képes államfő mítosza továbbra is él, és az elnökjelöltek választási ígéretei tovább éltetik”

– magyarázata az INSCOP vezetője.

A felmérés november 7. és 12. között készült kérdőíves módszerrel, 1 100 fős reprezentatív mintán, hibalehetősége plusz-mínusz 2,95 százalék.

Egyelőre tanácstalanok a hatóságok az Arad megyében talált titokzatos holttest ügyében

A hatóságok napokkal azután sem tudnak többet arról a titokzatos holttestről, amelyet a hétvégén találtak az Arad megyei Lippa mellett, egy használaton kívüli szennyvízgödörben.

Azt feltételezik, hogy az összekötözött kezű női holttest, amelyet még szombaton talált meg egy csatornázási felmérést végző munkás, legalább három éve került a szennyvízgödörbe. A személyazonosságáról csak a törvényszéki orvosszakértői vizsgálat után tudnak majd nyilatkozni, miután megvizsgálják a három évvel ezelőtt a térségben eltűnt személyek névsorát.

A helyszínelés során csak annyi derült ki, hogy a holttest egy magas nőé, aki nylon-harisnyát és gumicsizmát viselt. A maradványok mellett egy dzsekit és egy sapkát is találtak.

Kórokozókkal fertőzött miccsel szórta meg a fél Németországot egy romániai húsipari cég

A kelet- és dél-kelet-európai áruk forgalmazására szakosodott Mix Markt mintegy 400 németországi szupermarketjében került a polcokra az egyik legnagyobb romániai húsipari cég, a Cris-Tim nyers miccsterméke, amiről kiderült, hogy kórokozókkal fertőzött.

A figyelmeztetést a német Monolith Frost Gmbh adta ki és vissza is vonta a boltokból a miccset. Arra kérték a lakosságot, hogy vigye vissza a hústerméket a boltba, mivel a hatósági élelmiszer-biztonsági vizsgálat kimutatta, hogy veszélyes lehet az egészségre. Azt nem részletezték, hogy pontosan milyen kórokozó jelenlétét mutatták ki a miccsben – írta a német Bild című lap cikke alapján a G4food portál.

A Cris-Tim közleményben reagált a helyzetre és leszögezte: a legmagasabb szintű nemzetközi élelmiszeripari standardok szerint gyártja termékeit és belső ellenőrzést indított, hogy kiderítsék, hogyan fertőződhetett meg a termékük.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro