// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
finomvegyes

Ceaușescut dicsérte George Simion, elraboltak egy nőt Sepsiszentgyörgyön, drágult a repülés Kolozsvárról – hírek hétfőn

// HIRDETÉS

Az AUR-vezér most a kommunizmus után vágyakozók hátát vakargatja. Novembertől többe kerül a repjegy Kolozsvárról.

„Ceaușescu jobb elnök volt, mint Iliescu vagy Iohannis”

Időről időre megjelennek olyan felmérések, amelyek szerint a romániai lakosság elég nagy része nosztalgiával gondol vissza a 35 évvel ezelőtt véget ért Ceaușescu-korszakra. Nekik minden bizonnyal tetszett az a gondolatfutam, amit George Simion AUR-elnök és államfőjelölt produkált, és amivel vélhetően épp az ők szavazatukat próbálja megszerezni.

Simion azt mondta a Fanatik című portálon, hogy Nicolae Ceaușescu sokkal jobb elnök volt, mint 1989 utáni utódai.

// HIRDETÉS

„Ahhoz képest, hogy milyen államfőink voltak 1989 után, Ceaușescu jó volt Jobb volt, mint Klaus Iohannis, Traian Băsescu vagy Ion Iliescu” – fejtegette Simion.

Az AUR politikusa úgy gondolja: Ceaușescu jobb szándékú volt, mint az utána következő államelnökök.

„Jót is rosszat is tett, és amikor én ezt kimondtam, az USR-sek a torkomnak ugrottak, hogy íme a ceaușiszta, a nosztalgikus (…) Ceaușescu 24 év alatt rendbe tett bizonyos dolgokat, vele ellentétben ezek a rablók csak lopni tudtak” – magyarázta.

Simion szerint az 1989 előtti rendszer előnye az volt, hogy a dolgok egyszerűbbek voltak, bizonyos ügyeket gyorsabban el lehetett intézni, bár ha a szabadság korlátozására, a politikai fogvatartottakra, az elnyomásra és az életszínvonalra gondolunk, akkor rossz volt.

Az utána következő államfők a „hazafi” Ceaușescuhoz képest „románellenesek” voltak – zárta gondolatait George Simion.

A kolozsvári reptérről utazna? Novembertől több pénzt kell kivennie a zsebéből

„Fejlesztési illeték” – így nevezi a Kolozs Megye Tanácsa által működtetett Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetése azt az összeget, amit novembertől minden egyes utassal megfizettetnek.

November elsejétől fejenként 5 euróval kell többet fizetnie mindenkinek, aki a kolozsvári reptérről akar utazni, az összeget an innen repülő légitársaságok már beépítették a jegyek árába – közölte a reptér. Ez az 5 eurós felár a tervek szerint 2028 végéig marad érvényben.

Az új illetékből befolyó összegeket a repülőtér fejlesztésére fordítják. Ilyen projektek például egy új utasterminál, egy új irányítótorony és egy 3500 méter hosszú új kifutópálya megépítése.

Tavaly több mint 3,2 millió utas fordult meg a kolozsvári repülőtéren, ez 23 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Így utasonként 5 euróval számolva a reptér legalább 16 millió eurós plusz bevételre tehet szert.

Emberrablás Sepsiszentgyörgy mellett, fejszével fenyegetőzve raboltak el egy nőt

Őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek három fiatalt, akik egy taxiból raboltak el egy nőt Kovászna megyében. A 22, 24 és 27 éves férfiak pénteken elállták a Csíkszereda felől Sepsiszentgyörgy felé tartó taxi útját, majd fejszével fenyegetőzve a nőt kirángatták és arra kényszerítették, hogy velük tartson az autójukban – közölte a sepsiszentgyörgyi bíróság melletti ügyészség szóvivője.

A három férfi ezután egy sepsiszentgyörgyi áruház parkolójában hagyta az autót, majd három másik tettestársuk segítségével, egy másik gépkocsival a Hargita megyei Csíkrákosra vitték a nőt. Az egyik emberrabló a nő élettársa, az ő lakásán töltötték az éjszakát. Másnap délután a rokonság meggyőzte a férfit, hogy átadja a nőt a közben a keresésére indult rendőröknek.

A három fő gyanúsítottat még szombaton őrizetbe vették, vasárnap pediog vizsgálati fogságba helyezték. Három segítőjüket még nem azonosították a hatóságok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro