// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Még hosszú évekig nem lesz körgyűrűje Kolozsvárnak

// HIRDETÉS

A kormány magasról tesz rá, a városháza megpróbál lépni egyet előre.

Kolozsvár polgármesteri hivatala készíti el a román kormány helyett a város körgyűrűjének megvalósíthatósági tanulmányát, így elhárult egy akadály a város fejlődéséhez szükséges egyik legfontosabb beruházás megépítése elől, amelyre az Európai Unió forrásaiból 150 millió eurót különítettek el – jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón Emil Boc, Kolozsvár polgármestere.

Az elöljáró közölte: sikerült megállapodnia a közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR) a munka átvállalásáról.

A polgármester korábban sérelmezte, hogy a bukaresti kormányhivatalok immár két éve késlekednek azoknak a feladatoknak elvégzésével, és a város emiatt elveszítheti a legfontosabb infrastruktúrafejlesztési projektje uniós finanszírozását.

Keddi sajtótájékoztatóján Emil Boc elmondta: a polgármesteri hivatal 2019 végéig elkészíti a körgyűrűépítés megvalósíthatósági tanulmányát, a térségi területrendezési tervet és kidolgozza azokat a technikai részleteket, amelyek az építési engedélyhez szükségesek. „Az építési engedélyt 2019. december 31-ig át kell adnunk a Szállításügyi Minisztériumnak, hogy aztán ők versenytárgyalást írjanak ki, és 2020 és 2023 között, négy év alatt megépíttessék a körgyűrűt. 2023. december 31. az utolsó nap, amikor el lehet még számolni az EU-nál az útépítést” – jelentette ki a polgármester.

A terv keretében 38,3 kilométeren építenének körgyűrűt és bekötő utakat, valamint bővítenek ki már meglévő utakat Kolozsvár környékén. Ezek közül az A3-as autópálya gyalui csomópontját a várossal összekötő út megépítése a legsürgetőbb feladat. Ez ugyanis északon kerülné meg a Kolozsvárral csaknem összeépült Szászfenes községet, melynek lakossága az elmúlt 15 év ingatlanberuházásai következtében megnégyszereződött, és 30 ezer fölé emelkedett. A Szászfenesen áthaladó E60-as európai út ma Románia legforgalmasabb útja: naponta 40 ezer gépkocsi halad át rajta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro