// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Még egy erdélyi autópályaszakasz megépítését kíséri balszerencse

// HIRDETÉS

Az északi sztráda projektje sem mentes a malőröktől.

Az már lassan közhely, hogy a Nagyváradtól Brassóig húzódó észak-erdélyi autópálya elátkozott sztráda, hiszen már kilenc éve készen kéne lennie, ehelyett viszont még száz kilométer is alig készült el a több mint 400 kilométeres gyorsforgalmi útból, de a jelek szerint nem ez az egyetlen erdélyi sztráda, amit átok sújt.

Itt van például az „észak-észak-erdélyi” autópálya, amely Szatmárnémetitől Nagybányán és Besztercén keresztül jut majd el Erdély és Moldva határára, hogy aztán a Kárpátokon át Suceaváig építsék tovább.

A leendő sztráda legproblémásabb szakaszának a Nagybánya és Beszterce közötti, 148 kilométeres rész bizonyult.

Az év elején az illetékesek még nagyon derűlátóan nyilatkoztak, mondván, nyárra akár már alá is írhatják a szerződést a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről az erre kiírt közbeszerzési pályázat nyertesével.

Most viszont ott tartunk, hogy az egész eljárást le kellett nullázni, mivel, mint kiderült, a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg a szakmai követelményeknek.

Mindezt úgy, hogy tavaly egyszer már befutott három ajánlat, és novemberben győztest is hirdettek, de óvás miatt elölről kellett kezdeni az egészet.

Úgyhogy még egy jó ideig marad minden a régiben, hiszen ha még a megvalósíthatósági tanulmányt sem képesek szakszerűen elkészíteni, akkor messze van még az az időpont, amikor egyáltalán elkezdhetik építeni a sztrádát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen
Székelyhon

Alkohol hatása alatt vezetett egy 33 éves nő Csíkszeredában, fennakadt a rendőri ellenőrzésen

0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.

// még több főtér.ro