// 2026. november 7., szombat // Rezso

Még be sem fejeződött az előző földcsuszamlás miatti helyreállítás, megint megcsúszott a váradi Kálvária-domb

// HIRDETÉS

De most az illetékesek azt mondják, nincs nagy baj.

Határozottan nincs szerencséjük a váradiaknak – kiemelten pedig az önkormányzati illetékeseknek – a Kálvária-dombbal.

A tetején a második világháborúban lebombázott, majd később a kommunisták által lebontott kápolna helyén épült vendéglő neve után Gomba-kilátóként is ismert helyszínen ugyanis még be sem fejeződtek az előző földcsuszamlás miatt szükséges helyreállítási munkálatok, máris megint megindult a domboldal lefelé.

Az ok ugyanaz, mint korábban: a sok eső.

A földcsuszamlás valamikor szilveszterkor vagy az újév első két napján következhetett be, és mintegy 700 négyzetmétert érint.

Öröm az ürömben, hogy az új földcsuszamlás nem ott következett be, ahol az előző, ott ugyanis úgy tűnik, sikerült tényleg megerősíteni a domboldalt.

A város polgármestere, Florin Birta azt mondja, elszigetelt jelenségről van szó, komolyabb gondra nem számít,

a domboldal jelentős részét ugyanis a talajba fúrt tartóoszlopokkal erősítették meg.

A megcsúszott talaj eltávolítása már zajlik, a kivitelező cég vezetője szerint a domboldalban több forrás is található, a lezúdult eső pedig tovább lazította a talajt, amely így megcsúszott.

A várakozások szerint azonban a probléma könnyen orvosolható lesz, és nem érinti a korábbi, jelentősebb beruházásokat.

Mint megírtuk, a domboldal először 2016-ban csúszott meg, alig néhány hónappal azután, hogy befejeződtek a domb tetején található kilátó és az oda vezető sétányok felújítási munkálatai.

Az ok: szakszerűtlenül végezték az építési munkálatokat, előtte ugyanis nem vizsgálták meg, hogy a talaj elbírja-e az új építményeket.

Az önkormányzat aztán három éve ismét nekifutott a felújításnak, amely nagyrészt le is zárult, de a domboldal a tervek szerint csak idén március végére nyeri el a végső arculatát, amikorra a dísznövényzetet is újraültetik.

Persze kérdéses, hogy addigra sikerül-e helyreállítani a most megcsúszott részt is.

Na meg az, hogy ezt követően ki mer majd felmenni a kilátóra egy kiadós esőzést követően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro