A kolozsvári labdarúgócsapat tavasszal is vitézkedhet majd az Európa Ligában. Mi meg milyen jókat fogunk szurkolni.
Azért olyat se lát mindennap az ember, hogy idejön ezer skót fociszurkoló Kolozsvárra, azzal a céllal, hogy örüljön saját vereségének és együtt ünnepeljen a CFR drukkereivel a román bajnok továbbjutását az Európa Ligában. A közös ellenség azonban egy napra összehozta a sors és az UEFA jóvoltából a pályán ellenfélnek számító csapatok rajongóit. A közös ellenség neve Lazio, amelyet a kolozsváriak saját dicsőségük miatt, a Celtic pedig személyes és húsba vágó szurkolói sérelmek miatt akartak kiejteni. Ehhez pedig nem kellett más, mint egy kolozsvári pontszerzés a csoportkör utolsó fordulójában a már biztos csoportelső és továbbjutó skót bajnok ellen. Össze is jött egy újabb dicsőséges CFR-siker, a második félidőben Deac beadásait Burcă fejjel, Djokovic pedig lábbal váltotta gólra az amúgy nagyon tartalékos skótok ellen, bár az is látszott a pályán, hogy azért még a Celtic második sora is minimum a román bajnok szintjén van. Szólt is a fellegvári stadion hangszóróiból a legendás You'll never walk alone, miután a két csapat együtt sétált be az Európa Liga legjobb 32 csapata közé, a közös szurkolói nótázás pedig hajnalig ment tovább a belvárosi kocsmákban. A CFR 12 pontjával történelme legsikeresebb csoportkörös szereplését zárta az európai kupákban, és 2013 után másodszor szerepelt a papíron tavaszi, gyakorlatilag már februárban induló egyenes kieséses szakaszban. Az ellenfelet hétfőn sorsolja ki az UEFA, a CFR az alábbi 15 csapat egyikét foghatja ki: Ajax Amsterdam, Arsenal, Basaksehir, FC Basel, Benfica, SC Braga, Espanyol, KAA Gent, Internazionale Milano, LASK Linz, Malmö FF, Manchester United, FC Porto, Red Bull Salzburg, FC Sevilla. Európa Liga, E csoport, 6. forduló: Kolozsvári CFR–Celtic Glasgow 2-0 (Burcă 48., Djokovic 70.) Stadde Rennes–Lazio 2-0 (Gnagnon 31., 87.) A csoport végeredménye: 1. Celtic 13 pont, 2. CFR 12, 3. Lazio 6, 4. Rennes 4.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.