Az anyamedve sokáig őrizte a bocs tetemét.
Medvebocsot gázoltak halálra az Újtusnád és Nagytusnád közötti útszakaszon, hétfőn késő este. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, a Hargita Megyei Környezetőrség és a Szent Anna Vadászegyesület képviselői, illetve Tusnád község állatorvosa kedden a helyszínen vizsgálódott, és megállapították, hogy a vadállat nem az orvvadászok, hanem közúti baleset áldozata lett, a szándékosság lehetőségét kizárták.
A nőstény medvebocs alig féléves volt. Az út menti kukoricásba gyakran „tért be” egy hárombocsos anyamedve; egyik bocsa ezúttal nem volt elég fürge. A kétségbeesett anya sokáig a bocs mellett időzött, nem is lehetett megközelíteni azt. A tetemről a vadászegyesület gondoskodik. További részletek a Székelyhonon.
A medvés közúti és vasúti balesetek száma egyébként meglepően megugrott az utóbbi időben, pusztán ez is jelzi, mekkora gondot jelent az élettér zsugorodásához képest túlszaporodott állomány, és mennyire nem tudnak ezzel mit kezdeni az illetékes hatóságok. Nemrég egy útra tévedt medvét például zsinórban négyen is elgázoltak.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.