Persze nem személyesen, hanem így: Mátyás-színpad, Mátyás-udvar, Mátyás-előadás.
Ha 2018-ban van Mátyás király születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulója, a legigazságosabb magyar uralkodó pedig Kolozsváron született, akkor nem csak érthető, hanem törvényszerű, hogy az idén zajló 9. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) főszereplője is ő legyen. Főleg ha arra gondolunk, hogy a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület a Hunyadi-hollót Oszkárrrá avanzsálva megtette a rendezvény mindenkori „reklámarcává”.
Ezért hát a nagy király kultusza, alakja az idei, augusztus 19. és 26. között zajló rendezvény fő és visszatérő motívuma lesz – magyarázta szerdán sajtótájékoztatón az a két ember, aki nélkül nincs, legalábbis eddig nem volt KMN, vagyis Gergely Balázs főszervező és Szabó Lilla programigazgató.
A Mátyás-udvart a KMN egyik legfontosabb helyszínének szánják, ugyanis a helyszín, a Bánffy-palota udvara a Főtér közvetlen szomszédságában van, így várhatóan igen sokan betérnek majd belehallgatni a reneszánsz zenékbe, megnézni a tematikus rendezvényeket vagy este afterpartizni a főtéri nagykoncertek után. A másik fő Mátyás-helyszín a romkert a Farkas utcai református templom tőszomszédságában, ahol Mátyás-korabeli falut rendez majd be az Emese park korabeli viseletben tevékenykedő legénysége.
És ha már utaltunk a főtéri nagykoncertekre, itt az idei felhozatal: szerdán Lovasi András eleveníti fel eddigi zenei pályafutását, előzenekara az idén 25 éves kolozsvári Knock Out lesz. Csütörtökön Rúzsa Magdi lép fel, pénteken Keresztes Ildikó után Révész Sándor és Závodi János a Piramis zenei világát idézi meg, szombaton a Bagossy Brothers melegítí be a közönséget Demjén Ferenc előtt, vasárnap pedig nem kevesebb, mint száz zenész lesz a színpadon, a 100 Tagú Cigányzenekart ugyanis nem véletlenül hívják éppen így.
Az az igazság, hogy miután két évvel ezelőtt a KMN-beharangozó sajtótájékoztatóra begrasszált az omegás Kóbor János, számítottunk rá, hogy most is megjelenik valamelyik titokban meghívott fellépő, de ez most elmaradt (ugyan, a 100 Tagú Cigányzenekar, hagyjál már…).
A szervezők elmondták viszont, hogy tanultak a tavalyi helyszínbővítés tapasztalataiból, hiszen a sétatéri színpad sikeres volt ugyan, de nem az igazi, hiányzott ugyanis a zöldövezet, a pihenésre alkalmas tér, ráadásul a közönségnek szaladgálnia kellett a Főtér és a Sétatér között. Idén ez másképp lesz: megmarad ugyan a sétatéri helyszín, de jóval inkább leválasztva a főtéri zsizsegésről: nagyon finom zenei stílusok váltják egymást a tavalyinál kisebb színpadon, gyerekprogramok, ejtőzés és lazítás várható a park fái között.
Ezenkívül persze ismét a szokott helyszíneken zajlanak majd az események: lesz színpad a Farkas-utcában, kézműves-, élelmiszer- és könyvesstandok, múzeumok sétánya, lacikonyhák, borutca a várfal tövében és megmarad találkozóhelynek a Szentegyház u. 4 szám belső udvara is. Meg a különféle előadások, könyvbemutatók, koncertek, városnéző séták, beszélgetések és a számtalan egyéb esemény, ami előtt vagy után az ember találkozhat rég (talán épp egy éve) nem látott ismerőseivel, korzózhat egyet borospohárral a kézben a nyári estében, vagy leül egy sörre-lángosra a Farkas utcában. Mert hát ezért is szeretjük a Kolozsvári Napokat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.