Ennek még nagyon nincs vége.
Nem elég, hogy már megint esik az eső, miközben az egész országban nagy áradások vannak, a koronavírus-járvány sem akar csitulni. A hivatalos tájékoztatás szerint országos szinten mindeddig 25 697 esetet regisztráltak, ebből 18 181 személy gyógyult meg, 1 579 hunyt el. Ennek alapján kiszámolható, hogy az aktív esetek száma jelenleg 5 937, 122 több, mint egy nappal korábban, amikor magas volt az új fertőzöttek száma, de legalább sokan gyógyultak meg.
Az elmúlt 24 óra adatai szerint 411 új koronavírusos beteget regisztráltak, 275 pácienst nyilvánítottak vírusmentesnek, tegnap reggeltől ma reggelig pedig 14 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal. Mindegyik elhunyt más betegségekben is szenvedett.
Intenzív terápián jelenleg 186 fertőzöttet ápolnak, csütörtökön ez a szám még 199 volt.
Fontos adat még, hogy a járvány kezdete óta 675 382 mintát vizsgáltak meg, az elmúlt 24 órában 11 824 tesztet végeztek.
Kiszámoltuk, hogy ez mit jelent az elmúlt napokhoz képes, azaz a tesztek hány százaléka lett pozitív, zárójelben feltüntettük a napi esetszámot és a tesztek számát is.
Intézményes karanténban jelenleg 1 121 Covid-19-gyanús személy tartózkodik, 73 992-en házi elkülönítésben várják a karantén végét.
Az elmúlt két hétben kisebb-nagyobb megszakításokkal fokozatosan nőtt az aktív esetek száma, június 10-én még 4 482 volt. Ez a mai nappal összehasonlítva 32,5 százalékos növekedést jelent.
Szóval a járvány végének még csak a közelében sem vagyunk.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.