Ha jövő év áprilisában Londoba szeretne utazni, akkor most – a bejelentés alkalmából – kedvezményesen vásárolhat jegyet.
Az Avram Iancu nemzetközi repülőtér vezetősége már tíz éve próbálja Kolozsvárra csábítani Európa egyik legnagyobb légitársaságát, a Ryanairt. Az ír fapados társaság végre beadta a derekát, és ma bejelentette: jövő év áprilisától heti három járatot indít Kolozsvárról Londonba, a southendi reptérre. Ebben minden valószínűséggel az is közrejátszott, hogy márciusban váratlanul úgy döntött, idén novembertől teljesen kivonul a nagyváradi repülőtérről, ugyanakkor temesvári és craiovai járatainak felfüggesztését is kilátásba helyezte. Mindhárom esetben üzleti okokra hivatkozott, pedig járatai népszerűek voltak, a Bihar megyei önkormányzat még külön támogatással is ösztönözte a légitársaságot.
A döntés hátteréről azonban nem sokat tudhatunk meg a kolozsvári reptér és a Ryanair közös közleményéből. Ebben a Ryanair részéről Olga Pawlonka (Sales & Marketing Manager CEE & Balkans) tájékoztatott: örömükre szolgál, hogy bejelenthetik az első kolozsvári járatukat, melynek úticélja a londoni Southend reptér. 2019 áprilisától hetente háromszor száll fel gép Londonba. A bejelentés örömére péntekig, június 15-ig mindössze 24,99 euróért lehet megvásárolni a jövő év áprilisi repjegyet. Aki máris tudja, hogy jövő áprilisban Londonba utazna, az siessen lefoglalni a jegyet a www.ryanair.com honlapon.
Az ügyfelek különböző kedvezményekben részesülhetnek, ha a légitársaság szolgáltatásait igénybe veszik, ugyanakkor az az ígéret is igen kecsegtető, hogy a járatok 90 százaléka pontosan érkezik – annak fényében legálábbis, hogy az utóbbi időben a légitársaságok mintha sportot űznének abból, hogy késnek vagy el sem indulnak járataik.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Előbb esőzések és szélviharok, aztán kánikula jön országszerte. Továbbá sikerült kompromisszumot kötni a lengyel gyártóval: a pályaudvaron rekedt új vonatokat napokon belül üzembe helyezik.

… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.

A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.

… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.