// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Mártírtelepülés lehet a magyarirtás helyszíne

// HIRDETÉS

1919 tavaszán megtizedelték a megszálló románok a falu magyar lakosságát. Most erkölcsi kárpótlást kaphat.

A román állam érettségének, az etnikai alapú diszkrimináció enyhülésének lehet a biztos jele egy elbírálás alatt álló törvénytervezet elfogadása — véli Pataki Csaba szenátor, aki szerint a Bihar megyei Köröstárkány mártírtelepüléssé nyilvánítása precedensértékű lehet.

A szenátus jogi bizottsága egyértelműen pozitív döntést hozott a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezése kapcsán. A szenátor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a tervezet vitájában a Román Tudományos Akadémia egyik alelnöke is részt vett, így nem valószínű, hogy a procedúra következő fázisaiban komolyan vehető szakmai kifogások merülnek majd fel a kezdeményezéssel szemben.

A szóban forgó törvénytervezet Pataki Csaba szerint szimbolikus értékkel bír, és amennyiben elfogadják, annak bizonyítéka lehet, hogy túl vagyunk azon az időszakon, amikor a súlyos bűnök megítélésénél számított az elkövető vagy a szenvedő alany etnikai hovatartozása. A szenátor szerint az 1918-ban a bevonuló csapatok által részben kiirtott települések kapcsán merült fel a mártírrá nyilvánítás ötlete, mely semmiféle anyagi előnnyel nem jár ugyan, viszont eszköze lehet annak, hogy a vérengzések áldozatai előtt lerójuk kegyeletünket.

A dél-bihari magyar faluban 1919-ben hajtottak végre brutális tömegmészárlást a megszálló román csapatok. Az áldozatok tiszteletére csak 1990 után emelhettek emlékművet.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro