Kínos írni az újabb halasztásról, de muszáj.
Folytatódik a kártyamizéria az egészségügyben, a szakhatóság ugyanis hatodszorra halasztja el az egészségbiztosítást igazoló kis műanyag lapocska kötelező használatát.
A kártya – amivel páciensek és családorvosok hónapok óta szívnak – a legújabb bejelentés szerint szeptembertől lesz kötelező, de még ez sem biztos, ugyanis Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) elnöke úgy fogalmazott:
Ciurchea szerint mintegy 350 ezer személy máig nem vette át a kártyáját, „vélhetően a nyári szabadságolások miatt”.
Az eredeti, optimista tervek szerint február 1-jétől kötelező lett volna a kártyák használata, aztán sorozatban április 1-jére, május 1-jére, június végére, végül augusztusra halasztották.
A kártyarendszer bukdácsolása
az elmúlt hónapokban országszerte tízezrek álltak sorba a megyei egészségbiztosítóknál, hogy végre megkapják a kártyájukat, amelyeket eredetileg a postának kellett volna kézbesítenie. Sok esetben a háziorvosok megtagadták a szolgáltatásokat azoktól, akik nem tudták felmutatni kártyájukat.
Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.
A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.
Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.
Mintha lángba borult volna a hegynyereg olyan távolról nézve a Bagossy-dalokat éneklő tömeg, akik a Csillag az égen koncertre töltötték be a csíksomlyói búcsú helyszínét.
1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.

Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
… akkora medvét fogtak a marosvásárhelyi állatkert közelében, mint egy ház… és az egyik alkotmánybíró állított egy olyat, hogy belerendült a mioritikus határ.

Egy USR-szenátor drogot talált a kocsija alá rejtve. A Lidl, az Auchan, a Profi és a Mega Image minőségellenőrei pedig csúszópénzért átvették a silány árut is.

Hónapokba is telhet, amíg az evakuált parajdiak visszatérhetnek otthonaikba. 7500 csomag lefoglalt cigarettát lopott el két határrendész a toronyi határátkelőhely raktárából.

… medvét gázoltak el az autópályán, emberéletben nem esett kár… és bezárta kapuit Călin Georgescu laza kis neolegionárius egyesülete.

Egyre több román tér haza, de hányan maradnak itthon? Keddtől mintegy 108 ezer végzős diákra várnak az írásbeli érettségi vizsgák.

EU-s forrásokat veszíthet Románia, ha az energiaszolgáltatók nem határozzák meg pontosan, mit jelent a kiszolgáltatott fogyasztó, továbbá arra figyelmeztet a Román Nemzeti Bank: gazdasági szempontból negatív megítélésünk lehet a hatalmas hiány miatt.

Sokkal több fiatal kaphat ezentúl ingyenes HPV elleni oltást, egy férfi pedig öt számjegyű büntetést kapott, amiért sorsára hagyott egy kutyát.