// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Egészségügyi kártya – ez most már kabaré

// HIRDETÉS

System error. A kártyarendszer nem kíván bevezetődni és kész.

Azt mondja az Országos Egészségbiztosító pénztár (CNAS) elnöke, hogy az egészségügyi kártya használata csak július végétől vagy augusztus elejétől válik kötelezővé.

Az új rendszer elindítását ötödszörre halasztják el,

mert több százezer ember még most sem kapta meg a bűvös kártyát, amelynek alapján orvosi ellátást kaphat.

Az érdekes az egészben az, hogy egy hónappal ezelőtt még csak 90 ezer olyan személyről tudott az egészségügyi kormányzat, aki nem kapott kártyát, most már 350 ezret emlegetnek.

Vasile Ciurchea CNAS-elnök szerint továbbra is lehet kártya nélkül egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni, ha az ember még nem kapta meg kis műanyag lapocskát.

Az eredeti, optimista tervek szerint február 1-jétől kötelező lett volna a kártyák használata, aztán halasztották április 1-jére, majd május 1-jére, végül június végére.

Mindezek ellenére Ciurchea továbbra is azt hangsúlyozza, hogy az egészségügyi kártya rendszere működőképes. Kissé ellentmondanak neki a háziorvosok, akik

több mint 90 ezer rendszerhibát jelentettek

csak az utóbbi négy napban.

A kártyarendszer bukdácsolása hatalmas kavarodást eredményezett az egészségügyben, országszerte tízezrek álltak sorba a megyei egészségbiztosítóknál, hogy végre megkapják a kártyájukat, amelyeket eredetileg a postának kellett volna kézbesítenie. Sok esetben a háziorvosok megtagadták a szolgáltatásokat azoktól, akik nem tudták felmutatni kártyájukat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro