// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Már jövő év elején ítélet születhet az SZNT európai perében

// HIRDETÉS

Tudják, ez az, amiben az Európai bizottságot megpróbálják rákényszeríteni, hogy ugyan foglalkozzon már a kisebbségi jogok helyzetével is.

Várhatóan 2015 első felében ítélet születhet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) régiók Európájáról szóló polgári kezdeményezésének elutasítása miatt indított luxemburgi perben. Erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón beszéltek az SZNT képviselői.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által indított európai polgári kezdeményezés azt javasolta, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezést az Európai Bizottság elutasította, mert a testület úgy ítélte meg, hogy nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe a szabályozásra javasolt kérdés. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését hét különböző államból, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot. Az SZNT ezt követően indított pert.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: ha az eljárás pozitívan végződik, azt mutathatja, hogy az unió polgárai témát tudnak adni az Európai Bizottságnak.

Bíznak benne, hogy sikeres lesz a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése, a magyar kormány minden segítséget megadott, amikor beavatkozott, és igyekeznek ezt a szerintük előnyös kezdeményezést továbbra is támogatni - jelezte.

Hangsúlyozta:

a kormány számára fontos, hogy európai szinten kiálljon a magyar kisebbségeket érintő kérdésekben,

és gazdasági téren ugyanolyan jogosítványokkal rendelkezzenek, mint Nyugat-Európa más közösségei.

Az államtitkár hangsúlyozta: nem pusztán magyar ügyről van szó, más országokban is fontosak ezek a fejlesztéspolitikai kérdések.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: az alapgondolat a székelyföldi helyzetből indult ki. Megszokták, hogy a hátrányos megkülönböztetés egyik eszköze a gazdaságpolitika volt, és a mindenkori román hatalom "alulfejlesztéssel" az elvándorlást ösztönözte. Abban bíztak, hogy Románia uniós csatlakozása után a gazdaságfejlesztés nem lehet az erőszakos asszimilációnak még a közvetett eszköze sem.

A gyakorlat azonban nem ezt igazolta - állapította meg.

Azt szeretnék, ha a Székelyföld megmaradna székelynek és magyarnak

- fogalmazott.

Sobor Dávid, az SZNT ügyvédje hozzátette: a szervezőbizottság két tagja az unió törvényszékéhez fordult és kérte a határozat hatályon kívül helyezését. Több tagállam is beavatkozóként jelentkezett a perbe, Szlovákia, Görögország és Románia a bizottság oldalán, míg az ő oldalukon Magyarország, Kovászna megye, a franciaországi Breton Kulturális Intézet és a felvidéki Debrőd község.

Az írásbeli szakasz lezárult, további beavatkozásra már nincs mód, egy vagy két szóbeli bírósági tárgyalás következik. Arra számítanak, hogy 2015 első félévében születhet ítélet - jelezte az ügyvéd.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro