// 2025. december 27., szombat // János

Már biztos, hogy megkapja a 150 milliót Moldova Romániától

// HIRDETÉS

A hitel első részletét, azaz 60 millió eurót augusztus végén hívhatja le a nehéz gazdasági helyzetben lévő Moldova köztársaság.

Jóváhagyta a Moldovai köztársaságnak ígért 150 millió eurós visszatérítendő hitel első, 60 millió eurós részletének folyósítását a kormány szerdán. Az ország vezetői tavaly októberben kötöttek hitelszerződést a nehéz gazdasági helyzetbe került Moldova kormányával, hogy segítsenek átvészelni azt az időszakot, amíg sikerül a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megállapodnia.

Klaus Iohannis államfő azonban novemberben visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a hitelmegállapodás ratifikálásáról szóló törvényt, mivel úgy ítélte meg: nem lehet biztosra venni, hogy Moldovában folytatódnak a reformok, és az ország teljesíti az Európai Unióval kötött társulási egyezményben vállalt kötelezettségeit.

A hitelszerződés ügye akkor lendült ki ismét a holtpontról, amikor idén, az év elején Chișinăuban Pavel Filip vezetésével új, európai elkötelezettségűnek mondott kabinet alakult Moldovában. Bukarest a korrupció visszaszorításához, az igazságszolgáltatás megerősítéséhez, független és feddhetetlen jegybanki vezető kinevezéséhez és egy gazdaságélénkítő csomag elfogadásához kötötte a hitel folyósítását.

Miután a hitelszerződésről szóló módosított törvényt Iohannis májusban kihirdette, a kormány döntésén múlt, mikor értékeli úgy, hogy teljesültek a feltételek. A most felszabadított 60 millió eurós hitelrészletet Moldova várhatóan augusztus végén hívhatja le.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro