Eddig már csaknem 100 ezer ember menekült hozzánk a háború elől.
A Tisza folyó jéghideg vizén átkelve jutott négy ukrán állampolgár Romániába a máramarosszigeti határátkelő közelében, kedd hajnalban. A négy férfi -5 fokban hajtotta végre az emberpróbáló mutatványt, a román határőrök pedig bekísérték őket a határrendészetre, ahol orvosi ellátást kaptak. Mind a négyen menedékkérelmet nyújtottak be az illetékesekhez. Ez csak egy extrém példa, de jól szemlélteti, mekkora a pánik az orosz invázió miatt a szomszédos országban. Csak az elmúlt 24 órában több mint 22 500 ukrán menekült lépett be Romániába. Lucian Bode belügyminiszter szerint már hétfő estig több, mint 74 ezer ukrán állampolgár lépett be az országba, vagyis a mai adattal együtt már a 90 ezerhez közelítünk, közülük pedig mintegy 50 ezren el is hagyták az országot. Kormányközeli forrásokra támaszkodva az Agerpres hírügynökség arról ír, hogy a konfliktus fokozódásával a fejesek napi 50 ezer menekültre is számítanak a szomszédból a következő időszakban. Tekintve, hogy a szakik szerint legalább hónapokig, ha nem évekig elhúzódó fegyveres konfliktusról van szó, a hatóságok máris úgy saccolják, hogy több százezren menekülhetnek hozzánk Ukrajnából a háború elől. Közben Alexandru Rafila egészségügyi miniszter újra elmondta, hogy a Romániába érkezett ukrán menekültek hozzáférnek a román egészségügy szolgáltatásaihoz, ráadásul bármilyen orvosi segítséget kérhetnek szükség esetén, nemcsak a sürgősségi ellátást igénylő eseteket látják el.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.