// 2024. október 4., péntek // Ferenc
plágium

Már a rendőrakadémia rektorát is azzal vádolják, hogy lopta doktori dolgozatának nagy részét

Újabb vaskos plágiumvád.

Nem szégyenlősködött Adrian Iacob, a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektora a PressOne oknyomozó portál szerint 2007-ben megvédett doktori disszertációjának megírásakor: a portál munkatársai azt állítják, a rektor dolgozatának közel 70 százaléka plágium. Vagyis másolt. Vagyis más tollával ékeskedett.

A vádak szerint a Közrend és nemzetbiztonság című doktori disszertációban nem csupán bekezdések, de egész oldalak származnak más művekből – természetesen a forrás feltüntetése nélkül.

Sőt a portál szerint azóta megírt könyveinek nagy részében is szemérmetlenül plagizált.

A vezető tanára Costică Voicu volt, aki abban az időben volt a rendőrakadémia rektora. 

Adrian Iacob rektori minőségében és rendőrtisztként természetesen tanít és témavezető tanárként is tevékenykedik, emellett a Nemzetbiztonsági Tudományok Akadémiájának is tagja – mi több, az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) alelnöke.

Ez az a testület, amely indokolt esetben – például plágium miatt – visszavonhatja a doktori címeket.

Ami ebben az esetben vélhetően igencsak macerás lesz.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro