// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Már a harmadik idősotthont alakítja fertőzési gócponttá a koronavírus Kolozs megyében

// HIRDETÉS

Bukarest után Kolozs megyében volt a legmagasabb legutóbbi esetszám, és ez nem jelent semmi jót. Közben bezáratják az egyik legnagyobb kolozsvári iskolát, ahol öt diák is megbetegedett.

Öt alkalmazott és tíz bentlakó koronavírus-tesztje lett pozitív a Kolozs megye keleti csücskében található Kackó község idősotthonában. A sürgősségi esetekért felelős megyei bizottság közlése szerint a tünetekkel rendelkező betegeket már kórházba szállították, a többieket pedig az idősotthon épületében különítették el. Állapotukat felügyelik, és ha szükséges, kórházba szállítják őket.

A központ a Kolozs megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság alá tartozik, nem úgy, mint az előző két idősotthon, ahol a közelmúltban szintén fertőzési gócpont alakult ki. A dezméri és a gyalui idősotthonokat ugyanazon civil szervezet működtette, a tulajdonos ellen a betegség leküzdésének meghiúsítása miatt indítottak eljárást. Közel százan fertőződtek meg a két intézményben, és ebben a tulajdonosnak is felelőssége lehetett.

A legutóbbi járványügyi jelentésben Kolozs megye – Bukarest után – a második helyen szerepelt a napi esetszámokat illetően, miután 73 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Míg tavasszal és nyáron az országos adatokhoz képest viszonylag kevés koronavírusos eset volt a megyében, az utóbbi hetekben fokozatos emelkedés tapasztalható, ami az alábbi grafikonon is megfigyelhető.

A Kolozs megyei kormányhivatal szeptember 29-i jelentése szerint 344 koronavírusos személyt tartanak nyilván jelenleg a megyében, ebből 304 Kolozs megyei lakos. 29 beteget ápolnak intenzív osztályon. A járvány kezdete óta 82-en vesztették életüket a koronavírus következtében.

Kedd este az illetékes megyei bizottság módosította néhány oktatási intézmény működési forgatókönyvét, eszerint George Coșbuc Főgimnáziumban áttérnek az online oktatásra, mivel öt fertőzött diákot azonosítottak be három különböző osztályból. A kis herceg napközi és a magyarszarvaskendi iskola áttér a kettes, azaz a sárga forgatókönyvre, ami azt jelenti, hogy a diákok egy része visszatérhet az iskolapadokba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro