A rejtélyes repülő Nagyváradnál lépett be az ország légterébe, és nem válaszolt a hívásokra. A védelmi miniszter szerint nem volt ok az aggodalomra.
FRISSÍTVE - Vasile Dîncu védelmi miniszter csütörtökön igyekezett megnyugtatni a kedélyeket a rejtélyes incidens után.
Szerinte az eset inkább furcsának nevezhető, nem veszélyeztette az ország biztonságát. Mint mondta, egyelőre még vizsgálják az ügyet, nem tudni, mi volt a pilóta célja.
Jelenleg azt várják, hogy a bolgár hatóságok tájékoztassák Bukarestet a gép sorsáról.
A szociológusból lett védelmi miniszterből egy röpke pillanatra a költő is előjött: fekete hattyúnak nevezte a titokzatos gépet.
Mozgalmas estéjük volt szerdán a román és az amerikai légierő pilótáinak egy Magyarországról érkezett repülőgép miatt, amely nem volt hajlandó azonosítani magát.
A Beechcraft típusú kisgép már eleve gyanús körülmények között szállt fel este fél hatkor Debrecen térségében, mivel nem volt felszállási engedélye, sem jóváhagyott útvonala.
Ezért már a magyar légierő Gripen vadászgépei befogták, és felszólították, hogy azonosítsa magát, de a pilóta néma maradt. Mint ahogy a gép transzpondere sem volt bekapcsolva.
ahova egy kétoldalú egyezmény értelmében a magyar Gripenek is követték, mindaddig, amíg át nem vette a kíséretét az amerikai légierő két, Romániában szolgálatot teljesítő, és éppen járőrszolgálaton levő F-16-osa.
A gép azonosításában és úti céljának kiderítésében azonban a legendás Maverick valódi kollégái sem jártak több sikerrel a magyar pilótáknál, a rádió néma maradt, így csak annyit tudtak tenni, hogy tovább kísérték.
A repülő Szörényvár irányába repült tovább, közben az amerikai F-16-osok helyét a román légierő két F-16-osa vette át, de ezek is csak díszkíséretet biztosítottak.
A román védelmi tárca este közölte, a gép, amelyen két személy utazott, egy pillanatig sem tanúsított ellenséges magatartást, csak rendületlenül repült tovább.
https://www.facebook.com/mapn.ro/posts/pfbid0WzttdCBfzYSm1BR1RUESmqT3vRQnrMVsEs357qKReMdT67JohRF5YXQmx4CGPXtJl
Néhány percre még a szerb légtérbe is átlátogatott,
hogy az ottani légierőnek és hatóságoknak okozzon fejfájást.
Szörényvár környékén a vadászgépek meglehetősen alacsony magasságban kísérték a gépet, ezzel kisebb pánikot okozva. Az emberek a hajtóművek zajára panaszkodtak.
A bukaresti védelmi minisztérium szerint a bolgár hatóságok már a földön vizsgálódnak, azon a környéken, ahol a titokzatos gép utoljára megjelent a radarokon.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.