// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Magyar színházak alapítottak szövetséget Erdélyben

// HIRDETÉS

... illetve a Partiumban és Bánságban. A szövetség létrehozását öt társulat kezdeményezte.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tartott sajtótájékoztatón jelentették be június 15-én a Magyar Színházi Szövetség (MASZIN) megalapítását. A MASZIN létrehozását öt színház képviselője kezdeményezte: Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója (a szövetség elnöke), Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója (ügyvezető elnök), Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója (belkapcsolatokért felelős alelnök), Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója (külkapcsolatokért felelős alelnök), Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója (titkár).

„A szövetség megalapításának alapvető célja az, hogy keretet biztosítson a színházak szakmai együttműködésére, közös terveik megvalósítására, érdekeik képviseletére, illetve az intézményeiket együttesen érintő problémák megoldásának keresésére” – fogalmaz a frissen megalakult szövetség közleménye, amely siet leszögezni azt is, hogy a MASZIN nem fedi le a teljes erdélyi színházi szakmát, egyelőre kizárólag ennek az öt társulatnak a szövetsége, ugyanakkor viszont nyitott más professzionális színházi intézmények és társulatok számára is.

Terveik között szerepel a színházak művésszemélyzetének támogatása, közös programok és események szervezése (színészbörzék, workshopok, előadáscserék formájában), fiatalok, pályakezdők, illetve idős művészek támogatása (juttatások, díjak, ösztöndíjak formájában). A közeljövőben, az idei év őszétől szakmai együttműködési program indul a Magyar Színháztechnikai Szövetséggel, amelynek keretében három alkalommal 2-3 napos workshopokat szerveznek Nagyváradon, a színházak technikai személyzete számára, hosszabb távon pedig színházi találkozó megszervezését, közös workshopok és produkciók létrehozását is tervezik – tájékoztat a közlemény.

A MASZIN hamarosan önálló arculattal és saját honlappal is jelentkezik.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro