// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Magyar győzelem Románia ellen a kolozsvári Kárpát Kupán

// HIRDETÉS

A magyar női kézilabda-válogatott nem sok esélyt hagyott a románoknak a torna döntőjében.

A magyar női kézilabda-válogatott nyerte a kolozsvári Kárpát Kupát. Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata - amely a jövő vasárnap kezdődő svédországi Európa-bajnokságra készül - a vasárnap esti döntőben a házigazdák elsőszámú együttesét győzte le öt góllal.

A magyar lányok számára a meccs kissé döcögősen indult, a románok már három góllal is vezettek, de az első félidő második felében összeszedték magukat, és Görbicz, valamint az elképesztően jól és hatékonyan játszó Klivinyi vezényletével megfordították a mérkőzést, a második félidőt pedig mindvégig magabiztosan uralták.

A találkozó után a magyar szövetség Facebook-oldalán a kapitány elmondta: elképzelhető, hogy sem Kovacsics Anikó, sem Szucsánszki Zita nem lehet ott az Eb-n, majd meglátják, mennyire komoly a két irányító sérülése.

Előbbi vádli-, utóbbi orrsérülést szenvedett. Korábban többek között Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna és Korsós Dorina került ki a keretből sérülés miatt.

Eredmények, helyosztók:
döntő:

Magyarország-Románia 29-24 (14-12)
a 3. helyért:
Hollandia B-Románia B 31-29 (12-14, 26-26) - hosszabbítás után
       
a szombati elődöntőben:
Magyarország-Hollandia B 30-26 (12-13)
Románia-Románia B 31-23 (14-13)
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.