// 2024. október 2., szerda // Petra
EMNP

Magyar frakciókat akar a Néppárt, az RMDSZ nem is válaszolt

Kiküldte a sajtónak az EMNP, hogy mivel kereste meg az RMDSZ-t.

Ma délben kaptuk kézhez az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének megállapodás-ajánlatát, amit az RMDSZ Kolozs megyei szervezetéhez intézett. Ennek végén szerepel, hogy tegnap este nyolc óráig adtak határidőt a Kolozs megyei RMDSZ-eseknek, hogy válaszoljanak az ajánlatra, amit az RMDSZ megyei vezetése valószínűleg nem tett meg, ezért most a sajtón keresztül próbálják elérni ugyanazt.
 
A Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke által jegyzett javaslat néhány alpolgármesteri tisztségről szól vidéki településeken, illetve informális „magyar koalíciók” létrehozásáról ott, ahol a magyarság számbeli kisebbségben él.
 
Ha Körösfőn a Néppárt jelöltjét támogatják, hogy alpolgármester legyen, akkor RMDSZ-Néppárt nagykoalíciót hoznának össze a községi önkormányzatban, sőt a Néppárt támogatná az RMDSZ kolozsi és magyarkapusi alpolgármester-jelöltjét.
 
Az EMNP valószínűsíti, hogy Ördöngösfüzesen megszerzi az alpolgármesteri tisztséget, de kéri az RMDSZ támogatását is ehhez, és bejelenti, hogy Bánffyhunyadon támogatja az RMDSZ jelöltjét alpolgármesternek, amely tisztségre számíthat a Szövetség.
 
A Kolozs megyei RMDSZ viszont épp ma délben mutatta be azt a megállapodást, amit már meg is kötött a PNL megyei szervezetével arról, hogyan és miben működnek együtt Kolozsváron és a megyében.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro