Korábban nem volt éppen felhőtlen a viszonyuk, de most fejlesztenék „a hagyományosan baráti orosz-francia kapcsolatokat”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására május 29-én Versailles-ba látogat – erősítette meg a Kreml hétfőn az Elysée-palota bejelentését.
Macron Nagy Péter orosz cár 1717-es franciaországi látogatásának és a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 300. évfordulóján megrendezendő kiállítás megnyitása alkalmából fogadja majd Putyint. A tárlatot a Nagy-Trianon palotában készítik elő a szentpétervári Ermitázs közreműködésével.
A két vezető először találkozik majd egymással. Az orosz elnöki hivatal szerint a két elnök a kétoldalú kapcsolatok mellett az ukrajnai és a szíriai válság rendezéséről, valamint a terrorellenes küzdelemről tárgyal majd.
A szíriai konfliktusban Moszkva és Párizs egymással szembenálló feleket támogat, ám abban egyetért, hogy az Iszlám Államot és az ENSZ által terroristának minősített többi szervezetet fel kell számolni.
Putyin és Macron már a csütörtöki első telefonos eszmecseréje során szót ejtett a jövőbeni személyes találkozó lehetőségéről. Az orosz elnök gratulált francia hivatali partnerének hivatalba lépéséhez és a kormányalakításhoz. A Kreml szerint mindkét fél kifejezte készségét akkor „a hagyományosan baráti orosz-francia kapcsolatok” fejlesztésére a politikai, a kereskedelmi és gazdasági, a kulturális és más területen.
Vlagyimir Putyin május 8-án táviratban gratulált a frissen megválasztott Macronnak győzelméhez, és kifejezte készségét a konstruktív, mindkét ország érdekét szolgáló együttműködésre.
A megválasztott francia elnök és az orosz államfő kapcsolatai korábban nem voltak felhőtlenek. Putyin március 24-én ugyanis a Kremlben fogadta Marine Le Pent, a francia Nemzeti Front vezetőjét, Macron elnökválasztási riválisát. Macron választási csapata pedig hackertámadással vádolta meg Moszkvát.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.