Erre mondják azt, hogy a sorsát senki sem kerülheti el.
Rosszabbul nem is járhatott volna az a Giugiu megyei férfi, akit – mint megírtuk – vasárnap kaptak el a csendőrök Sinaián, amint önfeledten piknikezett a hegyekben, holott koronavírus-fertőzöttként házi elkülönítésben kellett volna tartózkodnia.
Kiderült ugyanis, hogy az elkülönítési idő 14 napja már lejáróban volt, és csupán egyetlen napot kellett volna még kibírnia a négy fal között.
Ehhez képest most újabb két hétre hatósági karanténba került.
A Giurgiu megyei tisztiorvosi szolgálat közölte: a férfi feleségének július 18-án lett pozitív a koronavírus-tesztje.
20-án a nő öt családtagján is elvégezték a tesztet, és kiderült, hogy a férj és két további családtag is fertőzött.
Mivel megtagadták a kórházi kezelést – erre akkor a jogi hiátus miatt még lehetőségük volt – házi elkülönítésbe kerültek.
A férfinak július 20-ától augusztus 2-áig – vagyis ezzel a nappal bezárólag – kellett volna házi elkülönítésben maradnia.
Ám a végére már nem bírta ki: épp az utolsó napon, vasárnap több ismerősével együtt fölkerekedett, és meg sem álltak a hegyi üdülőtelepig, hogy végre piknikezzenek egy jót.
Ám ekkor jött a csendőrjárőr, az igazoltatás, és az újabb tizennégy napos karantén.
Erre csak ennyit tudunk mondani: ne legyenek olyanok, mint a giurgiui férfi.
Nem biztos, hogy megéri az a sült sertéstarja vagy sajtos kolbász.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.