// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Lulu Lakatos kimarkolta a brit luxusboltból a gyémántot, szórt a helyükre kerti kavicsot, az alkalmazottak meg csak pislogtak má

// HIRDETÉS

Talán már kitalálta, hogy Lulu Lakatos bizony romániai származású…

A romániai származású, Franciaországban élő Lulu Lakatos olyan gyémántrablást bonyolított le Londonban, hogy Guy Ritchie akár bele is írhatná a következő gengszterfilmjébe.

60 éves hősünk nem kisstílű bűnöző, a csaknem 5 millió euró összértékű rablást évekig tartó készülődés előzte meg. A London központjában működő Boodles ékszerbolt tulajdonosának még 2016-ban mutattak be egy izraeli pénzes embert (illetve Lulu lakatos egyik társát, aki izraeli pénzes embernek adta ki magát), aki azt mondta neki, hogy ő drágakövekbe akar fektetni. Mondjuk ez nagy vonalakban stimmel, csak azt felejtette el említeni az ürge, hogy pénzt nem kíván költeni a befektetés során.

Az ékszerbolt vezetője később Monacóban is találkozott az „izraeli úrral”, és annak „orosz üzlettársával”, Alexanderrel. Ekkor egyeztek meg abban, hogy az urak szeretnének megvásárolni londoni barátjuktól 7 bitang értékes követ, amelyeket előzőleg megtekintene a szakértőjük.

Ekkor lépett a színre Lulu Lakatos.

Aki valóban gyémántszakértőként mutatkozott be, majd akkurátusan elkezdte vizsgálni az üzlet tárgyát képező köveket, amelyek között volt egy hatalmas, 20 karátos szív alakú kő 2,5 millió eurós áron, illetve egy nagyon ritka rózsaszínű gyémánt is, amely egymaga 1,5 milliót ér.

Ám Lulu Lakatos addig-addig vizsgálta a köveket, hogy zsebre vágta az egészet, és még arra is maradt ideje, hogy közönséges kerti kavicsokkal helyettesítse őket.

Mindezt olyan profin hajtotta végre, hogy az üzlet alkalmazottainak csak másnap tűnt fel, hogy Lulu Lakatos kibabrált velük.

Persze azóta Lulu két társát már el is ítélték, őt magát pedig Franciaország már kiadta Angliának, így ő is komoly büntetésre számíthat.

Mondjuk a börtönben legalább lesz mivel dicsekedni…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve
Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.