// 2026. február 25., szerda // Géza

Ludovic Orban úgy gondolja, megint a magyarok miatt olyan rossz a románoknak

// HIRDETÉS

A román miniszterelnök ráuszítaná Magyarországra az Európai Bizottságot, mert a románok nem furikázhatnak kedvükre Magyarországon a pandémia közepén.

Úgy tűnik, Orban sokat tanult a főnökétől, Klaus Iohannistól. De most nem az erdélyi magyarok miatt rossz ám a románoknak, hanem a magyarországi magyarok miatt, ami fura, tekintve, hogy ők egy másik országban élnek.

Bár indokolt esetbe a román állampolgárok simán átmehetnek Magyarországon az úgynevezett tranzitfolyosón keresztül nyugatra, Ludovic Orban a keddi kormányülésen mégis a románok célzott diszkriminációjával, és az EU-ban történő szabad mozgásuk akadályozásával vádolta a szomszédos országot, és azzal fenyegetőzött, hogy értesíteni fogják az Európai Bizottságot az állítólagos diszkriminációról.

Marcel Vela belügyminiszter erre rátromfolt, mint mondta, Magyarország viselkedése valóban hagy némi kívánnivalót maga után, pedig a román fél olyan engedékeny volt határügyben.

Emlékeztetnénk, hogy Románia csak tegnaptól (június 15.) engedélyezte újra a külföldi állampolgárok zavartalan belépését az országba, eddig ez a járványhelyzet miatt nálunk is bonyi volt.

Magyarország még nem oldotta fel a korlátozásokat, és erre a legnagyobb indoka éppen az, hogy abban az országban, amelynek polgárai a legnagyobb számban lépik át a határait rendszeresen (Románia), vasárnap ismét 300 fölé emelkedett a napi fertőzöttek száma. (Hazaengedni hazaengedik a román állampolgárokat: csak hétfőn mintegy 8 óra leforgása alatt mintegy 4500 román állampolgár jött haza Magyarországon keresztül Nagylak I-nél és Nagylak II-nél.)

Tegnap a magyarországi Operatív Törzs (a járványhelyzetről tájékoztató csoport) sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, Magyarországra valóban nem léphetnek be egyelőre külföldi állampolgárok, ám ez alól kivételt képeznek az agrár ágazatban dolgozók, a különös méltányolási engedéllyel rendelkezők (ezt a magyar rendőrségtől lehet igényelni), illetve a Nyugat-európai úti céllal rendelkező román állampolgárok.

Ludovic Orban ehhez képest azt a példát hozta fel kedden, hogy egy román apuka nem tudott átutazni Magyarországon, mert nem tudta felmutatni a munkaszerződését.

Ez körülbelül annyit jelenthet, hogy a fickó feketén dolgozik nyugaton, nincs munkaszerződése, a magyar határőrök így nem engedhették tovább, mert nem tudta igazolni, hova is akar menni.

Ergo Ludovic Orbannak valószínűleg az a baja, hogy Magyarországon nem lehet feketén megoldani mindent, mint itthon.

Az EB most aztán felkötheti a textilt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

// még több főtér.ro