15 kilométeres sorban vártak a határon a hazatérő románok, mert nem kell már karanténba vonulniuk

A határátkelésre vonatkozó enyhítés hírére sokan ültek autóba a diaszpórából.

Hirdetés

Június 15-étől több enyhítést is bevezettek a határoknál, egyrészt újra zavartalanul beléphetnek Románia területére az Európai Unió polgárai, azoknak pedig, akik olyan országokból érkeznek, ahol az utóbbi időben rendben voltak a járványügyi számok, nem kell már kéthetes otthoni karanténba vonulniuk.

Utóbbi lazító intézkedésnek köszönhetően ismét megrohamozták a nyugati országhatárt a külföldön dolgozó románok, akiknek eddig nem akaródzott hazajönni a karantén miatt. Csak a Nagylak I és Nagylak II határátkelőkön keresztül mintegy 4500 személy érkezett haza a nap első 8 órájában.

Egy Ausztriából érkező temesvári férfi például arról számolt be, hogy 10 órán át állt sorba a határon, mire beengedték az országba. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a hatóságok túlzásba vitték a járványügyi ellenőrzéseket, a legtöbben azt mesélték, hogy még csak a lázukat sem mérték meg átkelés előtt, mindössze kitöltöttek egy nyomtatványt arról, hogy honnan jönnek, és hová mennek, az egész nem tartott tovább néhány percnél.

Ennek ellenére a feltorlódott kocsisor 15 kilométeres is megvolt.

Mindazok azonban, akik nagyon szeretnék már meglátogatni a magyarországi rokonaikat, ismerőseiket, jobb ha tudják, hogy Magyarország területén még nem oldották fel a külföldi állampolgárok karanténkötelezettségét, az egyeztetések még zajlanak a két ország között.

Hirdetés