// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Ludovic Orban miniszterelnök tűpontos választ adott arra, milyen lazítások várhatók: fogalma sincs

// HIRDETÉS

Mert hát ezt ilyen bizonytalan időkben nem lehet előre megmondani.

Miközben egy ország ül tűkön azt találgatva, milyen lazítások várhatók elsejétől, amikor a tervek szerint a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának újabb fázisa várható, az illetékesek a jelek szerint legalább annyira sötétben tapogatóznak, mint az egyszerű polgár.

Ez szűrhető le abból, amit Ludovic Orban miniszterelnök válaszolt arra a kérdésre, mire számíthatunk szerdától.

A kormányfőt szerdán este kérdezték meg az újságírók, kiemelten érdeklődve arról, vajon megnyílhatnak-e végre a vendéglátóhelyek belső terei, amelyek megnyitását már a legutóbbi, 15-ei lazításra megígérték, de aztán mégsem lépték meg.

Nos, Orban semmi konkrétumot nem tudott mondani.

Annyit árult el, hogy a lazítások akkor következhetnek be, ha a járvány terjedése egy bizonyos, előre meghatározott trend szerint alakul, és egyébként is, a lazításokról az előző enyhítések után 9-10 nappal dönt az illetékes testület.

A könnyítésekről pedig az akkori járványhelyzet függvényében döntenek majd. Vagyis arra sem tudott válaszolni, nyithatnak-e a vendéglők vagy sem.

Azt ugyanakkor aggasztónak nevezte, hogy a vírus még mindig igencsak elterjedt, gyakorlatilag az ország egész területén jelen van.

Ami azért nem túl biztató a jövő hétre nézve.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro