Nemrég találkoztak utoljára – ugyanígy két nappal a választás előtt.
Elképesztően sok közös témája lehet Ludovic Orban miniszterelnöknek és Hans Klemmnek, az Egyesült Államok romániai nagykövetének, hiszen Orban még csak alig néhány hete kormányfő, de már így is meglehetősen sokszor találkoztak egymással. Legutóbb éppen pénteken. Orban Klemm mellett annak helyettesét, Abigail Ruppot is fogadta. Elmondása szerint ez a két ország közötti stratégiai partnerségnek köszönhető, amely kiválóan működik. Persze konkrétumokról nem beszélt, csupán annyit árult el, hogy a közös energetikai, katonai és biztonsági ügyekről esett szó. Bár lehet, hogy a találkozónak semmi köze ahhoz, hogy vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, mégis érdekes, hogy Orban és Klemm az elnökválasztás első fordulója előtt két nappal szintén találkozott. Akkor Klemm Terri Sewellel, az amerikai képviselőház tagjával látogatott el a miniszterelnöki hivatalba, és ugyancsak a katonai és biztonsági együttműködésről tárgyaltak, na meg az amerikai befektetők számára kedvező légkör megteremtéséről. És nem ez volt az első találkozójuk: október 18-án – nem sokkal azt követően, hogy a PSD-kormányt október 10-én bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták – már tárgyaltak, hogy az akkor még csak kijelölt miniszterelnök Orban Klemm támogatását kérje kormányzásához. Igaz, akkor a francia és a német nagykövettel is találkozott. De az amerikai nagykövet nem csak Orbant, hanem a kormány egy másik tagját is kitüntette figyelmével: október 14-én Cătălin Predoiu igazságügy-miniszterrel is találkozott, akivel az igazságügyi törvények módosításáról és a büntető törvénykönyv átalakításának befejezéséről tárgyaltak. Meg kell hagyni, Klemm – aki már nem sokáig marad Bukarestben, mert a washingtoni szenátus épp a héten bólintott rá utódja kinevezésére – igencsak aktív nagykövet: korábban is gyakori vendég volt a miniszterelnököknél, hogy önzetlenül jó tanácsokkal lássa el őket. Sőt amikor az előző szociáldemokrata kormányok például az igazságügyi törvényeket módosították, akkor a nagykövetség rendszerint közleményben aggódott egy jó adagot az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupcióellenes harc jövője miatt. A jelenlegi kormány azonban jelezte, hogy nem akarja bosszantani a washingtoni illetékeseket – na meg bukaresti helytar nagykövetüket –, ezért mindent visszacsinál, ami nem tetszett nekik. Mint ismert, a román illetékesek – Klaus Iohannis államfővel, valamint elsősorban a jelenlegi kormánypárttal az élen – azt tartják a legfontosabbnak, hogy az Egyesült Államok elégedett legyen velük. Iohannis külpolitikai prioritásai között mindig is olyan sorrendet állított fel, amelyben első helyen a Washingtonnal fennálló jó kapcsolat áll, azt a NATO-n belüli partnerség követi, és csak harmadik az EU-s tagság. Szóval nagyon dúl a szerelem. Amelyben, mint látható, tökéletes az egyenlőség a két fél között.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.