// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ludovic Orban lassan szinte már annyi időt tölt az amerikai nagykövettel, mint a feleségével

// HIRDETÉS

Nemrég találkoztak utoljára – ugyanígy két nappal a választás előtt.

Elképesztően sok közös témája lehet Ludovic Orban miniszterelnöknek és Hans Klemmnek, az Egyesült Államok romániai nagykövetének, hiszen Orban még csak alig néhány hete kormányfő, de már így is meglehetősen sokszor találkoztak egymással.

Legutóbb éppen pénteken. Orban Klemm mellett annak helyettesét, Abigail Ruppot is fogadta.

Elmondása szerint ez a két ország közötti stratégiai partnerségnek köszönhető, amely kiválóan működik.

Persze konkrétumokról nem beszélt, csupán annyit árult el, hogy a közös energetikai, katonai és biztonsági ügyekről esett szó.

Bár lehet, hogy a találkozónak semmi köze ahhoz, hogy vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, mégis érdekes, hogy Orban és Klemm az elnökválasztás első fordulója előtt két nappal szintén találkozott.

Akkor Klemm Terri Sewellel, az amerikai képviselőház tagjával látogatott el a miniszterelnöki hivatalba, és ugyancsak a katonai és biztonsági együttműködésről tárgyaltak, na meg az amerikai befektetők számára kedvező légkör megteremtéséről.

És nem ez volt az első találkozójuk: október 18-án – nem sokkal azt követően, hogy a PSD-kormányt október 10-én bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták – már tárgyaltak, hogy az akkor még csak kijelölt miniszterelnök Orban Klemm támogatását kérje kormányzásához.

Igaz, akkor a francia és a német nagykövettel is találkozott.

De az amerikai nagykövet nem csak Orbant, hanem a kormány egy másik tagját is kitüntette figyelmével: október 14-én Cătălin Predoiu igazságügy-miniszterrel is találkozott, akivel az igazságügyi törvények módosításáról és a büntető törvénykönyv átalakításának befejezéséről tárgyaltak.

Meg kell hagyni, Klemm – aki már nem sokáig marad Bukarestben, mert a washingtoni szenátus épp a héten bólintott rá utódja kinevezésére – igencsak aktív nagykövet: korábban is gyakori vendég volt a miniszterelnököknél, hogy önzetlenül jó tanácsokkal lássa el őket.

Sőt amikor az előző szociáldemokrata kormányok például az igazságügyi törvényeket módosították, akkor a nagykövetség rendszerint közleményben aggódott egy jó adagot az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupcióellenes harc jövője miatt.

A jelenlegi kormány azonban jelezte, hogy nem akarja bosszantani a washingtoni illetékeseket – na meg bukaresti helytar nagykövetüket –, ezért mindent visszacsinál, ami nem tetszett nekik.

Mint ismert, a román illetékesek – Klaus Iohannis államfővel, valamint elsősorban a jelenlegi kormánypárttal az élen – azt tartják a legfontosabbnak, hogy az Egyesült Államok elégedett legyen velük. Iohannis külpolitikai prioritásai között mindig is olyan sorrendet állított fel, amelyben első helyen a Washingtonnal fennálló jó kapcsolat áll, azt a NATO-n belüli partnerség követi, és csak harmadik az EU-s tagság.

Szóval nagyon dúl a szerelem. Amelyben, mint látható, tökéletes az egyenlőség a két fél között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro