Gabriel Puiu Popoviciut még a hónap elején ítélték el jogerősen hét év szabadságvesztésre Bukarestben.
Őrizetbe vették Londonban Gabriel Puiu Popoviciu üzletembert, akit Romániában hét év börtönbüntetésre ítéltek - jelentette be hétfőn a román rendőrség.
A londoni rendőrség közölte a román rendőrséggel, hogy őrizetbe vette Popoviciut, akit augusztus 2-án ítéltek el Romániában. Már júniusban elhagyta Romániát, miután nem hosszabbították meg az ellene addig érvényben levő
kényszerintézkedéseket. Így az augusztus elején kimondott ítéletkor nem tudták börtönbe zárni a román hatóságok, akik nemzetközi körözést adtak ki ellene.
Az Agerpres hírügynökség értesülései szerint Popoviciunak nem kellett sok időt rács mögött töltenie, ugyanis 200 ezer font óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A vonatkozó nagy-britanniai törvények értelmében hetente három alkalommal jelentkeznie kell a londoni rendőrségen.
Popoviciut abban találták vétkesnek, hogy jogtalanul és mélyen a piaci ár alatt szerzett meg a bukaresti mezőgazdasági egyetemtől egy 224 hektárnyi telket, amelynek egy részén később lakónegyedet építtetett.
Az ügyben az egyetem volt rektora hat év börtönbüntetést kapott, Cornel Serbant, a belügyminisztérium titkosszolgálatának volt vezetőjét 2 év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték, ügyészekre kifejtett törvénytelen nyomásgyakorlás címén.
Popoviciu Románia egyik legbefolyásosabb ingatlan-befektetője, az ő tulajdonában van egyebek mellett Románia egyik legnagyobb plázája.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett szaktárca kérvényezni fogja az üzletember kiadatását a brit hatóságoktól, mihelyt valamennyi irat a minisztériumhoz kerül.A román hatóságok nem először szembesülnek hasonló gondokkal, tavaly decemberben Sebastian Ghita üzletember és parlamenti képviselő, a kormány fő erejét képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) volt politikusa szökött meg Romániából, miután eljárást indított ellene az ügyészség. A befolyásos üzletembert áprilisban őrizetbe vették Belgrádban, de még tart a kiadatásáról szóló jogi eljárás.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.