Egy kolozsvári óvoda homlokzatáról próbálták minden áron elvinni a román és az EU-s zászlót.
Szokatlan vandalizmus történt hétfőről keddre virradóan a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem óvodájának épülete előtt. Ismeretlen tettesek megpróbálták leszerelni az óvoda épületére nemrég felszerelt román zászlót, de az új zászlótartó nem adta meg magát, így csak részben sikerült letépni. Az európai uniós lobogót gyújtogatással próbálták megkaparintani, pontosabban leégetni a zászlótartóról, de ez is csak részlegesen sikerült.
Ezután az elkövetők valószínűleg megbánták tettüket, mert egy zacskóba tették a zászlókat, egy másik, meglehetősen elhasznált román lobogóval együtt, és mellé helyeztek egy borítékot 100 lejjel. Még üzentek is az óvoda alkalmazottainak: sajnálják, ami történt, és remélik, hogy a 100 lej elég lesz a kár megtérítésére.
Az óvoda igazgatója elmondta: többször előfordult, hogy ellopták a zászlót a tartóból, ezért a közelgő román zászló napja alkalmából egy olyat szereltek fel, melyből nehezebb eltulajdonítani a nemzeti jelképet. Arra gyanakszik, hogy az elkövetők a kormányellenes tüntetők voltak, de hát erre nincsen semmi bizonyíték. Mindenesetre a rendőrséget értesítették a furcsa lopási kísérletről.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.