Vagyis nem tud mit kezdeni azzal, amit elolvas.
A romániai gyermekek 42 százaléka funkcionális analfabéta – hangzott el hétfőn Kolozsváron, az Államelnöki Hivatal és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kommunikáció tanszéke által szervezett konferencián.
A Művelt Románia program keretében szervezett tanácskozáson kifejtették: az Európai Unió 2012-ben közzétett High Level Group of Experts on Literacy című jelentése öt fejezetben tárgyalja a funkcionális analfabetizmus európai helyzetét, és javaslatokat fogalmaz meg a jelenség visszaszorítására.
Ebből az derül ki, hogy Romániának súlyos gondjai vannak e téren: egy 2009-ben végzett PISA-teszt 69 országból a 49. helyre sorolta Romániát a gyerekek szövegértési képessége tekintetében.
A jelentés szerint a romániai gyerekek 40,9 százaléka nem éri el a PISA-teszt kettes szintjét, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ők
A jelentés készítői szerint ebből az következik, hogy ezek fiatalok csak olyan munkahelyet lesznek képesek elfoglalni, amelyhez minimális képzettséget igényelnek. Az elnöki hivatal felmérése szerint ez az arány 2016-ra 42 százalékra nőtt.
Ciprian Fârtuşnic, a Neveléstudományi Intézet munkatársa szerint az okok „a tanulás lehetőségének elmulasztásában” keresendők, jóllehet sok más országtól eltérően Romániában a gyermekek többsége jár iskolába, még ha nem is fejezi be mindegyik tanulmányait.
A szakemberek szerint funkcionálisan alfabetizált az a személy, aki képes elolvasni és megérteni egy szöveget, összefüggéseket találni korábbi ismeretei és a szövegben fellelhető ismeretek között, képes szóban és írásban kifejteni álláspontját a szövegben megfogalmazottakkal kapcsolatban, és nem utolsó sorban, képes a szövegből megszerzett információkat a mindennapi életben alkalmazni.
„26 év után sikerült visszajutnunk egy olyan állapotba, amelyet azt hittük, hogy rég meghaladtunk. Tanárként azt mondhatom, hogy
Csakhogy ez a szabadság megszünteti emberi mivoltunkat, mert, szerintem, az emberi lét ismérve a tanulás” – jelentette ki Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora.
A tanulmányok szerint ezen kompetenciák hiánya gyenge, fenntarthatatlan gazdasági tevékenységben nyilvánul meg. Emiatt az Európai Unió célul tűzte ki, hogy a funkcionális analfabetizmus átlagos szintjét a mostani 20 százalékról 2020-ra 15 százalék alá szorítja.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.