// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Lenyúlná a román állam a várostól az aradi városházát

// HIRDETÉS

A prefektúra indított pert az épület tulajdonjogáért.

Ilyen nincs: az Arad megyei prefektúra a román állam nevében le akarja nyúlni a várostól az aradi városházát. A Nyugati Jelen beszámolója szerint a Közigazgatási Palotának is nevezett városháza ügyében június 15-én indított bírósági eljárást a prefektúra.

A részletekről – pontosabban arról, hogy a prefektúra peres úton követeli a Városháza fölötti köztulajdonjogának elismerését – hétfőn tájékoztatta a helyi sajtót a Városháza dísztermében Gheorghe Falcă aradi polgármester, Bognár Levente és Călin Bibarț alpolgármesterek részvételével.

A megyeszékhely egyik legszebb, legjelentősebb, az aradiak adományaiból felépült örökségének a jelek szerint nem tisztázott a jogi helyzete. Florentina Horgea prefektus azzal érvel, hogy míg a műemlék az 1990-es évi 30. sz. dekrétum értelmében a román államé, a 2002-es évi 976. sz. kormányhatározatban ugyanaz az épület Arad város tulajdonát képezi.

Gheorghe Falcă polgármester a sajtón keresztül emlékeztette a prefektust, hogy a Városháza a kommunizmus előtt már az aradiaké volt, ezt történelmi dokumentumok is igazolják. A polgármester felháborítónak tartja a PSD-kormány követelését, melyet Arad legemblematikusabb épülete ellen irányuló, a ’89-es forradalom utáni legnagyobb támadásnak minősít. A polgármester úgy véli, politikai kezdeményezésről van szó, hangsúlyozta, az aradiak segítségét fogja kérni az épület ügyében.

Bognár Levente aradi alpolgármester – korábban alprefektus – a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta, nem új keletű problémáról van szó, hosszú ideje tart már ez a disputa a város és a prefektúra között. „Sajnos egy olyan téma került napirendre, amit már rég meg kellett volna oldani. Ez egy sziszifuszi munkának néz ki, ugyanis újra el kell mondjuk azt, hogy a központi hatalmaknak semmi közük azokhoz az épületekhez, amiket a helyi polgárok építettek. A prefektúrának is volt régen külön épülete, tehát nekik, gyakorlatilag, ott lenne a helyük. Ne ezt az épületet vegyék célba, hanem menjen mindenki a helyére” - mondta a lapnak a magyar politikus.

Lechner Ödön alkotására tenné rá a kezét a prefektúra

Az Aradi Városháza – amely a megyeszékhely eklektikus építészeti örökségének egyik legszebb épülete, és Arad Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa mellett Arad Megye Prefektúrájának is helyt ad – 1872-1876 között épült és 1877. január 10-én tartották az első ünnepi ülést – tájékoztat az Arad City Guide. A Városháza megtervezésére kiírt pályázatot a 17 benyújtott munka közül Lechner Ödön budapesti építész nyerte meg, a kiszemelt terület pedig korábban a Sóhivatal birtokában volt. Anyagi gondok miatt azonban a város nem tudta megvalósítani az eredeti terveket, és az 1873-as válságévet követően Európán végigsöpört gazdasági recesszió miatt egy szerényebb változatot építettek fel.

A négyszögletű épületet valóságos „Palazzo de Municipio”-nak tartották a lakosok, mert tükrözte a polgárok akaratát és lépést tartott az európai modernizációval. Az épület tornya 54 méter magas, ennek felső részében elhelyezett órát Svájcból hozták, s közel egy évszázadon át kongatással jelezte a félórákat. Az átadáskor a Városháza 90 helyiségében 167 közhivatalnok dolgozott, az emeleti, erkélyes Dísztermet 200 férőhelyessé alakították ki.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro