Az egykori kommunista blokkhoz tartozó uniós tagállamok közül Lengyelország képviselője kapja az eddigi legmagasabb uniós tisztséget.
Donald Tusk lengyel kormányfőt választották meg az Európai Tanács elnökének, Federica Mogherini olasz külügyminisztert pedig az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU-tagállamok vezetői szombaton Brüsszelben tartott rendkívüli tanácskozásukon - jelentette be Herman Van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács leköszönő elnöke a Twitteren.
Az előzetes várakozásoknak megfelelő döntés meghozatalát követő sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy arról beszélt, hogy Tusk az Európai Tanács egyik legtapasztaltabb tagja, hosszú idő után az első kormányfő, akit újraválasztottak Lengyelországban, valamint átvezette hazáját a gazdasági válságon, fenntartva a folyamatos gazdasági növekedést.
- húzta alá a belga politikus, hozzátéve, hogy az EU-nak határozott vezetésre van szüksége. Van Rompuy egyúttal azt a három kihívást is megnevezte, amely szerinte a legjelentősebb megoldandó feladat az Európai Unió új vezetése számára: a stagnáló gazdaság, az ukrán-orosz konfliktus, valamint az Egyesült Királyság helye az unióban.
Mogheriniről szólva az Európai Tanács távozó elnöke közölte: a testület meggyőződése, hogy az olasz külügyminiszter az európai érdekek és értékek gyakorlott védelmezője lesz, Európa új arca a partnerekkel folytatott ügyletek során. Tusk fontos pillanatnak nevezte megválasztását, és úgy véli, személyes tapasztalata fontos „energiaforrás" lehet Európa számára. Mint mondta, elődjétől megtanulta, hogy legfőbb feladata a kompromisszumkeresés lesz.
„A lengyelek 80 százaléka hisz Európában, és abban, hogy az Európai Uniónak nincs alternatívája.
- jelentette ki a lengyel miniszterelnök.
Tusk, aki az eurótagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján is elnököl majd, világossá tette, hogy úgy véli, nincs ellentmondás a költségvetési fegyelem és a gazdasági növekedés között. „Nekünk is sikerült" - mondta.
Mogherini felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniót válsággócok veszik körül, mint mondta, az ukrán válság európai területen zajlik, de kiemelte Irakot, Szíriát és Líbiát is.
„Világos és határozott szándékom az, hogy munkámat az Európai Unió minden egyes tagállamának és minden egyes állampolgárának az érdekében fogom végezni, együttműködve az Európai Tanáccsal és az Európai Parlamenttel" - mondta az EU következő külügyi főképviselője.
A tapasztalatlansága és az Oroszországgal szembeni békülékenysége miatt őt ért bírálatokra azt mondta: 41 éves, de 20 éve foglalkozik európai és nemzetközi ügyekkel, az olasz miniszterelnök és az Európai Tanács több tagja is fiatalabb nála, továbbá a politikai pályán és a civil szférában szerzett tapasztalatot is értékesnek tekinti. Elmondta, hogy az olasz elnökség kezdete óta az első útja Kijevbe, majd onnan Moszkvába vezetett, célja pedig az volt, hogy előmozdítsa a párbeszédet. Úgy fogalmazott, hogy a szankciós politika mellett a diplomáciai csatornákat is nyitva kell tartani. Bízni kell abban, hogy ez eredményre vezet, és egyelőre nem ez a helyzet - hangoztatta az olasz politikus.
„Európa béketervként indult, és ezt sosem szabad elfelejteni, legfőképpen mind amiatt, ami körülöttünk történik" - nyomatékosította Mogherini.
Donald Tusk is beszélt az ukrajnai helyzettől, mint mondta, a konfliktusra az EU-nak egységes választ kell adnia.
„Az EU csak akkor bukik el, ha megosztottá válik - húzta alá. - A célunk az, hogy béke legyen."
Tuskot amiatt érték bírálatok több oldalról is, mert sem az angol, sem a francia nyelvet nem beszéli folyékonyan. Mikor egy újságíró szembesítette ezekkel a kritikákkal, Tusk azt ígérte, hogy mikorra hivatalba lép, decemberre, 100 százalékosan felkészül angolból.
A csúcstalálkozóra érkezve Orbán Viktor magyar miniszterelnök újságírói kérdésre, miszerint elfogadható lenne-e Magyarország számára, hogy Federica Mogherini legyen a külügyi főképviselő, Donald Tusk pedig az Európai Tanács elnöke Herman Van Rompuy helyett, azt mondta, ez ésszerű megoldásnak tűnik.
Címlapkép forrása: az Európai Néppárt (EPP) Facebook-oldala
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.