A Iohannisnak is címzett nyílt levelében a színházépület felújításának késését jelöli meg okként, de a magyar társulat tagjai is kérték a távozását.
Lemondásáról értesítette kedden, nyílt levélben Klaus Iohannis államelnököt Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója – írja a Krónika.
A levélben Gáspárik arra hivatkozik, hogy az 1973-ban felavatott színházépületet azóta nem újították fel rendesen, hőszigetelve sincs, és kudarcot vallottak az ő erőfeszítései az illetékes minisztériumok és a Maros megyei politikusok felé, hogy ezeknek az állapotoknak a megszüntetése elkezdődjön.
Arra is hivatkozik a távozó igazgató, hogy a színháznak kilenc hónapja nincs teljes jogú vezetője és hogy két, pályázat útján szerzett igazgatói mandátum után 30, majd 60 napos átmeneti időszakokban vezette a színházat, de ilye megbízásokkal nem lehet gördülékeny, hiteles tevékenységet végezni.
A Krónika úgy tudja azonban, hogy
és a kollégákkal szembeni lekezelő viszonyulása miatt a színház magyar tagozata, a Tompa Miklós Társulat színészei néhány nappal ezelőtt szóban és írásban is követelték az igazgató távozását.
Gáspárik Attila 2011-től, az RMDSZ javaslatára vezeti a marosvásárhelyi színházat. A Krónika cikke szerint a színház fenntartója csak az első ciklusával volt teljesen elégedett, a második utáni kiértékelőn már nem kapott olyan osztályzatot, amely automatikusan egy harmadik mandátumra jogosította volna fel. Ezért versenyvizsgára kellett volna jelentkeznie, csakhogy a szaktárca folyamatosan halogatta ennek kiírását. Kéthavonta hosszabbították a kinevezését, a legutóbbi október 17-én jár le.
A Krónika azt is megjegyzi, hogy
például a nyári vakáció után ajtót mutatott Keresztes Attilának, aki tíz éve dolgozott Marosvásárhelyen társulatvezetőként és rendezőként, valamint Nagy István és Tamás Fábián Csanád színművészeknek.
További részletekért kattintson át a Krónika oldalára.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.