Cristian Ghinea már régóta tárgyalt az új párttal.
Lemondott Cristian Ghinea, a szakértői kormány európai uniós forrásokért felelős minisztere szerdán, mivel úgy döntött, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjeként indul a december 11-i parlamenti választásokon.
A korrupt politikusok leváltásával és jobboldali gazdasági programmal kampányoló USR a Cioloş-kormány két másik tagjának, az egészségügyi és munkaügyi miniszternek is befutó helyet ajánlott parlamenti jelöltlistáin, ők azonban bejelentették, hogy nem indulnak a választásokon. A közvélemény-kutatásokban meglepően jól álló, tíz százalék körüli eredményre taksált USR - a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) hasonlóan - Dacian Cioloşt javasolja a választások után is kormányfőnek.
Cioloş több ízben leszögezte: kabinetje politikailag semleges, szakértői kormányként kapott megbízatást a parlamenttől tavaly novemberben, ezért sem ő maga, sem miniszterei nem kötelezhetik el magukat valamely párt mellett. Cioloş előre bejelentette: támogatja, hogy miniszterei törvényhozói mandátummal próbálják megkezdett munkájukat folytatni, szakpolitikai elképzeléseiket a továbbiakban gyakorlatba ültetni, de távozniuk kell a kormányból, ha indulnak a választásokon.
Cioloş egyéves mandátuma alatt tucatnyi minisztert cserélt le, de a legutóbbi váltáskor - amikor korrupciógyanúba keveredett belügyminisztere mondott le - bevallotta, egyre nehezebb ilyen rövid időre helyettest találnia. Az alkotmány szerint másfél hónapig a kormány egy másik tagja is ideiglenesen átveheti a megüresedett tárca irányítását. Mivel a választásokra december 11-én kerül sor, elképzelhető, hogy Cioloş már nem jelöl újabb tisztségviselőt a pártpolitikai karrierre vágyó volt minisztere helyére.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Van egy pont, amikor egy város életében a hiány már nemcsak észrevehető, hanem egyre inkább zavaróvá válik.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval több eurót keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.