Mert az egyezség az egyezség, a kitűzésére szóló engedély pedig egy napra szólt.
Lekerült a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról az egy napra kitűzött román zászló - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
A hírügynökségnek nyilatkozva gyalázatosnak nevezte a zászló levételét Ioachim Grigorescu, a tartalékos katonatisztek Kovászna megyei szervezetének elnöke. Az ezredes csütörtökön azt ígérte, hogy az egyesület tagjai őrt állnak, hogy megakadályozzák a zászló levételét.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: megértették azt, hogy a sepsiszentgyörgyi románok számára mennyire fontos az, hogy 1944. szeptember 8-án román zászlót tűztek ki a városháza tornyára, ezért a városvezetés gesztust tett irányukba, és az évfordulóra kitűzte a zászlót. Hozzátette: a hivatal által megfizetett ipari alpinista arra kapott megbízást, hogy csütörtökön hajnalban kitűzze, pénteken hajnalban pedig eltávolítsa a zászlót.
Azt is hozzátette: a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületén a törvényben előírt helyen van kitűzve Románia és az Európai Unió zászlaja. Korábban pedig a román hatóságok ezt a törvényt szűkítő módon értelmezték, amikor megtiltották a székely zászló kitűzését.
„Mi gesztust tettünk azzal, hogy egy napra kitettük a toronyra is a román zászlót. Erre az lenne a normális válaszgesztus, ha a prefektusi hivatal épületére március tizedikén, a székely szabadság napján egy napra kikerülne a székely zászló, március 15-én pedig a magyar zászló" - mondta az MTI-nek a polgármester.
Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal tornyára kitűzött román zászló. A város korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amikor eltávolíttatta a toronyról a román zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvénytelenítenie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a román bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott óvását.
Az egy évvel ezelőtt felújított városháza tornyára az eredetinek megfelelő toronydísz került, amely villámhárító szerepét is betölti és nem teszi lehetővé a zászló kitűzését. Az egy évvel ezelőtti szeptember 8-i megemlékezés botrányba fulladt, mert a megemlékezőknek egy létrás tűzoltókocsival sem sikerült kitűzniük az épületre a Bukarestből katonai stafétával hozott zászlót. Gabriel Oprea akkori miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte.
A közel 55 ezer lakosú Sepsiszentgyörgyön a lakosság 77 százaléka vallotta magyarnak magát a 2011-es népszámláláson.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.

Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.

Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.