A járvány ellenére is rohamra készülnek a nagy üzletláncok, de jó lenne felelősségteljesen lezavarni ezt az időszakot.
Korlátozások ide, járványhelyzet oda, a nagy hazai üzletláncok idén is arra számítanak, hogy nagy lesz a felfordulás a szupermarketekben a karácsony előtti időszakban.
Éppen ezért a Romániai Nagykereskedők Egyesületének (AMRCR) az elnöke, George Bădescu pénteken arra kérte a lakosságot, hogy lehetőleg egyszerre csak egy családtag induljon el vásárolni, hátha ezzel enyhíteni lehet az ünnepek előtt jellemző zsúfoltságot.
Bukarestben egyébként nagyon tartanak az ünnepi rohamtól, főleg amiatt, hogy az elmúlt napokban rendszerint közel 2000 napi koronavírus-fertőzött kerül a nyilvántartásba, ráadásul az 1,8 millió lakosú városban a fertőzési ráta jelenleg 7,4-nél jár, ilyen rossz arány már egyetlen megyében sincs.
A napokban fel is merült egyébként, hogy a szupermarketekben betiltják a bevásárlókosarak használatát – Argeș megyei mintára –, sőt az is megtörténhet, hogy a boltokban korlátozni fogják a vásárlók számát.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
További híreink: a PSD nagyon nem ért egyet az állami szektort is érintő nadrágszíj-intézkedésekkel, és hiába adott ki pompás oktatóvideót a témában a rendőrség, mégis menyasszonyra lőtt egy férfi.

Az új típusú személyi igazolványok közül csak a chippel ellátott okmány használható külföldi utazásra. Fejszével fenyegettek meg egy rendőrnőt.

A harmadik helyen áll az EU-ban Románia az erdőtüzek által pusztított területek mértékében. A környezetvédelmi miniszter új intézkedéseket vezetne be az illegális hulladékégetők azonosítására.

Egy bank által végzett felmérés szerint a romániaiak harmada nem megy idén nyaralni. Nem korlátozza tovább az egészségügyi minisztérium az innovatív gyógyszerekhez való hozzáférést.

További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.