Az oktatási miniszter ötletelget.
Bár hétfőn a koronavírus-járvány miatt még csak online indult újra a tanítás a téli szünidő után, az oktatási illetékesek folyamatosan agyalnak azon, mikor lehet majd ismét megnyitni az iskolákat, hogy a diákok visszatérhessenek az iskolapadokba.
Ennek kapcsán pedig egész vad ötletek is napvilágot látnak.
Sorin Câmpeanu oktatási miniszter most például azt pedzegette, hogy ha majd a diákok visszatérnek az iskolákba, akkor ne csupán heti öt nap tegyék meg, hanem szombaton is.
Mint a rossz emlékű, 1989 előtti időkben.
Az ok: a miniszter szerint elsősorban mintegy 200 000 olyan diák van, akik nem is vehettek részt online oktatásban, mivel vagy erre alkalmas eszközük, vagy internet-hozzáférésük nem volt, ezért számukra be kell pótolni az elmaradt órákat.
Ugyanakkor a létező 7203 iskolából egy olyan sincs, ahol semmit se kellene bepótolni, mivel sikerült tökéletesen és maradéktalanul leadni online a tananyagot.
„Meggyőződésem, hogy a tananyag pótlásában minden pedagógusnak részt kell vennie. A pótórákat az osztályok számára kialakított tanrenden kívül kell megtartani, tehát egyértelmű, hogy több órát kell az iskolában tölteni. Ez azt jelenti, hogy szombaton is lehet tanítás” – mondta a miniszter.
Aki szerint a le nem adott tananyag mennyiségének függvényében a tanároknak kell majd eldönteniük, hogy elegendő napi két-három többletóra, vagy tényleg hétvégén is berángatják a diákokat.
Egy dolog biztos: a pótlást csakis személyesen lehet majd megejteni.
A minisztérium felkészül arra, hogy kifizesse a tanároknak a többletórákért járó pótlékot.
Meggyőződésünk, hogy sem a tanárok, sem a diákok, sem a szülők nem ilyesmit vártak, amikor az iskolák megnyitását kérték.
Amire elvileg február 8-án, a második félév kezdetétől lehet számítani.
Már ha az akkori járványhelyzet lehetővé teszi.
Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár például azt mondja: kételkedik abban, hogy február 8-án megnyithatnak az iskolák, mivel a járvány ereje most éppen újra fokozódik.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.