A járvány tombol, a korlátozások egyre vadabbak, míg a szenátusi színfalak mögött átláthatatlan pártpolitikai játszmákat játszanak.
Nehogy azt higgyük, hogy a durvuló járványadatoknak köze van ahhoz, melyik politikai párt mikor szeretné újra az urnák elé hívni a választópolgárokat. Pontosabban: legfeljebb annyi köze van hozzá, hogy minél súlyosabb a helyzet, annál valószínűbb, hogy beválik a PSD nyár óta tartó játszmája.
A PNL vezette kormány szeptember elején döntött a december 6-ra tervezett választások megtartásáról, arra hivatkozva, hogy a 2016-ban megválasztott parlamentnek december 21-én lejár a mandátuma. Az alkotmány is megszabja az új választások kiírásának és az új törvényhozás megalakulásának feltételeit, ha ezt tiszteletben akarják tartani, akkor a december 6-a az egyetlen alkalmas időpont.
A fő bonyodalmat az okozza, hogy júliusban a parlament megszavazta, hogy idén ne a kormány határozza meg a választás időpontját, hanem a törvényhozás, amivel szemben Klaus Iohannis alkotmányossági óvást emelt. Persze, az ellenzéki honatyák húznák még egy kicsit az időt, hadd zuhanjon tovább a PNL népszerűsége, de kapóra jön nekik az is, hogy egyre meredekebb járványadatok érkeznek, emiatt népszerűtlen korlátozásokat kellett bevezetni. Az állampolgárok türelme fogyóban, ami a PSD malmára hajtja a vizet.
Az elmúlt két hét során a szenátus állandó bizottságában a PSD-nek nem sikerült biztosítani a kvórumot, hogy a halasztásról szóló tervezet a plénum elé kerülhessen. Kedden végül az RMDSZ-es Tánczos Barna és az USR-s George Dircă támogatásával a PSD elérte, amit akart, annak ellenére, hogy két PSD-s szenátorral kevesebb ül a tizenkét tagú bizottságban. Dircă valószínűleg azt viszonozta a PSD-nek, hogy támogatásukkal bekerülhet a törvényhozási tanácsba, ha csak a Florin Iordache-botrány miatt az Alkotmánybíróság nem tesz keresztbe. Mint ismeretes, a botrány miatt a PNL és az USR között mosolyszünet van, így hiába egyeztek meg korábban arról, hogy bojkottálják a szenátus állandó bizottságának ülését a választások megtartása érdekében, az USR-s szenátor végül részt vett rajta. Állítólag nélküle is átment volna a tervezet.
A PSD tehát elérte, hogy a parlament dönthessen a választásokról. A tervezet szerdán kerül a szenátus elé, ahol a szocdemeknek többségi szavazatuk van, majd a képviselőház is szavaz róla.
Akár halasszák a választást, akár nem, végső soron a szavazópolgárok kezében a döntés, mit szólnak ahhoz, hogy bőrükre megy a politikai játék.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.