A hatóságok viszont nyugtatgatnak. Az ukránok közben Bukarestben neveztetnének át egy utcát.
Máramarossziget – határvárosként – eleve az egyik leginkább érintett az ukrajnai konfliktusban, hiszen a Tisza-hídon átkelő menekültek itt lépnek először biztonságos földre, és menekülttábort is felállítottak azok számára, akik rövidebb vagy hosszabb idei maradni szeretnének. Most viszont a háború újabb eleme érte el a települést és környékét: éjszakánként légvédelmi szirénák hangja borzolja a kedélyeket. A jelenség miatt már a Máramaros megyei katasztrófavédelemnek is meg kellett szólalnia: szerdán a hatóság igyekezett megnyugtatni a kedélyeket. Mint közölték, a környék lakóinak nincs miért aggódniuk,
és a Kárpátalját fenyegető esetleges légi támadásokra figyelmeztetnek. A katasztrófavédelem szerint mindenki megnyugodhat, a romániai polgárokat nem fenyegeti veszély. Már csak azért sem, mert az eddigi beszámolók szerint a légi riadók ellenére az orosz erők Kárpátalja területét még nem támadták.
A diplomáciai képviselet felhívást tett közzé, amelyben arra kéri a romániai polgárokat, hogy petícióban kérjék a bukaresti önkormányzattól, hogy a Pavel Kiszeljov orosz tábornokról elnevezett, a franciás írásmód szerint Kiseleffként ismert sugárút azon szakaszát, ahol az orosz nagykövetség található, nevezzék át Ukrajna sugárútra. A nagykövetség szerint ezzel szimbolikus támogatásukat fejezhetnék ki az ukrán nép iránt. Pavel Kiszeljov tábornok a két román fejedelemséget, Havasalföldet és Moldovát a törökökkel megkötött békeszerződés nyomán az 1830-as évektől megszálló orosz erők parancsnoka volt, aki sokat tett a két ország fejlődéséért, többek között az első, kezdetleges alkotmányaik is az ő nevéhez fűződnek. A Romániában menedéket kapott ukrán menekültek eközben inkább sajátos módon mondanak köszönetet az őket befogadó országnak. A tengerparti üdülővárosokban, Konstancán és Mamaián elszállásolt ukrajnai nők és gyerekek egy csoportja úgy döntött, összegyűjti a parton eldobált szemetet és építési hulladékot. Mint egyikük elmondta, ezt valóban köszönetnek szánják a nekik nyújtott segítségért.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.